Soha nem volt még ilyen jó külső nézetből játszani a Cyberpunk 2077-et

Egy nemrég született modnak köszönhetően végre nem zökkentenek ki minket a béna animációk, így a TPP-t preferálók is bátran belevethetik magukat Night City felfedezésébe.

Nagy volt a csalódottság, amikor kiderült, hogy csakis belső nézetből élhetjük át a Cyberpunk 2077 eseményeit, hiszen a The Witcher-játékok után senki sem gondolta volna, hogy a CD Projekt RED változtat a perspektíván. A stúdió többek között azzal magyarázta a döntést, hogy az FPP jobban illik a városi környezethez, ami papíron ugyan értelmes indoknak tűnik, megannyi GTA-val a hátunk mögött azonban nem igazán állja meg a helyét. A második ok a történetben való jobb elmerülés volt, ami egy fokkal erősebb érv, de szerintem ez sem zárta volna ki az opcionális külső nézetet, hiszen rengeteg sztoriközpontú alkotásban bámulhatjuk a főszereplő hátát, elég csak az elmúlt években megjelent PlayStation-exkluzívokra gondolni.

Már csak azért is érthetetlen volt a lengyelek döntése, mert a Bethesda például évtizedek óta kínál választási lehetőséget a The Elder Scrolls- és a Fallout-sorozatban, márpedig felépítést tekintve a Cyberpunk 2077 azokhoz áll a legközelebb. A Massive Entertainment ráadásul sikeresen bebizonyította az Avatar: The Frontiers of Pandorával, hogy utólag is be lehet építeni a TPP-t, így papíron semmi akadálya nem lenne annak, hogy a CDPR kedveskedjen a külső nézetet preferáló játékosoknak. A modderek szerencsére igyekeznek elvégezni a fejlesztők munkáját, hiszen több ilyen jellegű adalék is született az elmúlt években, ám egyik sem volt annyira kidolgozott és minőségi, mint a szeptember 3-án megjelent Immersive Third Person - Best Of Both Worlds.

Ahogy azt a fent mellékelt videó is mutatja, CybrDrake alkotása rendkívül részletes és valósághű animációkat használ, így nem törik meg a varázst az esetlenül mozgó kezek és lábak. Mind a futás, mind a sima séta olyan, mintha a CD Projekt RED keze munkáját dicsérné a projekt, az ugrálásoknál azonban egy picit kilóg a lóláb, a kommentek alapján ugyanis a Stellar Blade-ből származnak az animációk, vagyis nem igazán illenek V-hez és az RPG világához. A készítő kihangsúlyozta, hogy most leginkább a női karaktermodellre fókuszált, a jövőben viszont a férfi V kerül a fókuszba, így mindenki megtalálhatja a számításait. Kiemelte továbbá, hogy bármikor válthatunk FPP és TPP között, szóval azok is bátran tehetnek vele egy próbát, akik a lövöldözést belső-, Night City felfedezését viszont külső nézetből szeretnék átélni. Mivel nem a végleges verzióval állunk szemben, természetesen előfordulhatnak kisebb-nagyobb bugok, de semmi olyan, amely meggátolná az előrejutást. Amennyiben nem zavarnak az itt-ott fellelhető gyermekbetegségek, INNEN tudjátok letölteni a modot.

Borítókép forrása: Steam