James Cameron a saját és mások elvárásait és reményeit is alaposan felülmúlta az Avatarral, ami minden idők legnagyobb bevételével rendelkező filmalkotása, és már egész szépen sikerült építkezni a franchise-ra, nemcsak egy folytatással, de képregénnyel, és természetesen videójátékkal is. Utóbbiból persze akadt már korábban is, egyből az első mozifilmmel, de a legújabb, avagy az Avatar: Frontiers of Pandora már jó előre be lett harangozva, nem is akármilyen csapattól, hanem a Massive Entertainmenttől, a Ubisoft istállójából. A gameplay azonban erősen sejtette, hogy az adaptáció nem lesz más, mint egy újraírt Far Cry, komolyabb Avatar-hatásokkal. A kérdés ezzel kapcsolatban pedig leginkább az volt, hogy mindez kinek lesz igazán jó?
Jake Sully bekavar
Ezúttal is a Pandorán vagyunk, az RDA pedig természetesen gonoszságokon ügyködik, tönkreteszi a bolygót és annak élővilágát, ráadásul fiatal na’vikat is fogva tart, akiket a legfőbb fejes próbál meg a saját képére formálni. Elég hamar látjuk a lapleosztást, itt John Mercer az ügyeletes szemétláda, akiről lerí, hogy rossz, nagyon nem is sikerül mást átadnia, de azt legalább következetesen teszi, pl. gondolkodás nélkül lelő egy fiatal leányt. Innentől kezdve persze a többi na’vi nem annyira élvezi a katonai vendégszeretetet, a lány testvére pedig pláne ellenáll a seregnek, mondjuk, nem sokáig, mert a Sully kirobbantotta lázadás erre a támaszpontra is elér, a növögető na’vikat meg kivégeznék, ha valaki nem mentené meg őket. Kis csavar az egészben, hogy nem innen indul a kaland, mert a túlélők alszanak egy nagyot, így jó pár évvel később ébrednek, hogy megmentsék a Pandorát. Ami persze nem is olyan egyszerű feladat.
Far Horizon
Jaj, annyi játékot lehet emlegetni, hogy belezavarodik az ember, néha a menübe is ki kellett lépnem, hogy megnézzem, melyik játék fut, de a lényeg, hogy minden egybe lett gyúrva, ami megy a fejlesztőknek, illetve ami illik (vagy éppen nem) az Avatar világához. A gonosz emberiség mindenfelé épületeket, fúró kutakat rakott le, amik tönkreteszik a környezetet, méghozzá szó szerint, merthogy mérgezővé válik tőlük a terület, és persze a különböző missziókon felül ezeket kell tönkretennünk, mintha csak az őrposztokat iktatnánk ki a Far Cry-ban. Az Avatar: Frontiers of Pandora is FPS, avagy belső nézetből fedezzük fel a franchise világát, és lényegében ez a legjobb dolog az egészben. A színes, különféle élőlényekkel, növényekkel és állatokkal teli erdők, puszták és hegyek (nagyjából három szegmensre osztható a hatalmas térkép, és ezek mind egyedi jelleggel rendelkeznek) ontják magukból az Avatar-hangulatot, a megszerezhető képességekkel pedig egyre inkább egyek is leszünk ezzel a világgal, mintha mi magunk is na’vivá válnánk. Amikor pedig még az ikranra is felkapaszkodunk, az lényegében a játék csúcspontja, onnantól nem is olyan már, mint előtte.
Mert előtte rengeteget szaladgálunk, mászunk, becsúszunk, használjuk különleges érzékelésünket, mintha csak a Witcherben lennénk, illetve, ahogy már mondtam, teljesítjük a küldetéseket, felszabadítjuk a területeket. Pandorával egyébként is együtt kell élni, ha ugyanis olyanokat lépünk, ami árt a bolygó természetes élővilágának, az ránk is hatással van. Mindenképpen az egyensúlyra kell törekedni, bármi történik, sőt az apró részletekre is oda kell figyelni, mivel egyáltalán nem mindegy, hogy mikor és hogyan szerzünk be nyersanyagokat. Hogyan tépünk le egy gyümölcsöt vagy ejtünk el egy állatot… már ez sem csak úgy ad hoc zajlik, mivel be kell tartani a bolygó kínálta szabályokat. És persze, hogy van craft, hiszen nincs Far Cry Avatar: Frontiers of Pandora craftolás nélkül, és bárki bármit mond, a Ubisoft játéka bizony Far Cry, csak Avatar skinnel, néhány extra pozitívummal vagy éppen negatívummal.
Fanservice-nek szódával elmegy
Persze nincs ebben semmi meglepő, ismerjük a Ubisoftot és a kapitalizmust, ráadásul ha van a kiadónak egy jól menő szériája, akkor miért ne élne a lehetőséggel? Ami ebben az egészben kicsit fura, és az első trailer után már ez érdekelt leginkább: az Avatarral esélyesen egy nagyobb réteget kívánna megcélozni a kiadó, ehhez viszont a Far Cry talán túl akciójáték, túl sok lövöldözéssel, lopakodással és a többi. Mert természetesen most is megpróbálhatunk csendben elintézni mindenkit, de aki nem elég türelmes/figyelmes, annak marad a harc, ami meg azért nem annyira csábító annak, aki csak felfedezne és a Pandora világát ismerné meg jobban. Persze erre is van lehetőség, az ikrannal pedig már a lábunkat sem kell a földre tenni, de azért talán jobban is lehetett volna kedvezni azoknak, akik az FPS-ek és az akciójátékok világában nem annyira érzik otthonosan magukat. Ha viszont valakinek nincs baja ezzel a vonallal, az Avatar-franchise pedig közel áll a szívéhez, akkor szinte gond nélkül vetheti bele magát a kimondottan nagy világ feltérképezésébe.
Mert van mit megnézni, van mit megtapasztalni és kipróbálni. A játékmenet így összességében szórakoztató, bár szerintem a kevesebb itt is több lett volna, a méretek terén talán sikerült ismét túlzásokba esni. Nem segíti a beleélést a gyenge MI sem, illetve vannak olyan elemek, amik kicsit idegennek tűnnek akár az Avatar világától, akár a logikától. Ezek azonban nem annyira számottevő dolgok, illetve nem találkoztam olyan szintű technikai hibával, hogy az komolyabban zavarja a beleélést, problémát okozna a játék élvezetében. Az Avatar: Frontiers of Pandora nem egy Grand Theft Auto 6, nem is próbál azzá válni, még csak a Far Cry-sorozat jobb epizódjaival sem veszi fel a küzdelmet (egy karakteres főgonosz nagyon hiányzik, emellett változatosabb ellenfél-felhozatal is jó lett volna), de egy laza évvégi akciójátéknak teljesen jó, pláne, hogy így, a karácsonyra való tekintettel sokan fognak a pénztárcájukba nyúlni, akár még olyanok is, akik egyébként nem tennék. És valószínűleg ez volt a cél, ahhoz képest meg nem is olyan rossz a végeredmény.
