• Az idei év egyik legjobb játéka lett a Dead Cells
  • A készítők mégsem gondolkodnak második részen
  • Szerintük a sikerből származó energiát valami új ötletbe kell inkább fektetni

A Dead Cells egyike volt azoknak a 2018-as megjelenéseknek, melyek magasan kiemelkedtek a mezőnyből, és mind a kritikusok, mind a vásárlók szívébe belopták magukat. A roguelike metroidvaniáról a legtöbben elismerően nyilatkoztak (a ti szavazataitok alapján is ott van a három legjobb indie cím között), és ez az eladásain is meglátszott, azonban a jelek szerint a fejlesztők a hatalmas siker ellenére sem gondolkoznak folytatáson.

dead-cells-01.jpg

A kérdésről a Dead Cells designere, Sébastien Bénard nyilatkozott nemrég egy interjúban. Az ő meglátása szerint nem szerencsés, ha egy fejlesztő csak egy játékának a sikeréből él, így a jó eladásokból és kedvező kritikákból származó energiát nem egy második rész elkészítésére, hanem valami friss és új ötletbe kell fektetni. Épp ezért, ha a fejlesztők valaha is visszatérnek majd a Dead Cells-hez, akkor majd valami teljesen újat kezdenek vele.

Ez persze nem azt jelenti, hogy már egyáltalán nem támogatnák a játékot, hiszen Bénard is elmondta, hogy szívesen készítenek hozzá új tartalmakat, illetve a közösség számára is jobban megnyitnák a játékot. Ha azonban valaha készítenek egy Dead Cells 2-t, akkor az azért lesz, mert szükségük van a pénzre, tette hozzá nevetve a designer.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!