A Death Stranding legújabb trailere mondhatni több kérdést vetett fel a játékkal kapcsolatban, mint amennyit megválaszolt, most azonban maga Kodzsima Hideo segített értelmezni a videóban látottakat. Elmondása szerint a víz, melyben Norman Reedus lebeg, nem egyszerű tenger, hanem maga a purgatórium. Ha esetleg meghalnánk a játékban, ide kerülünk, és innen kell majd visszatalálnunk a halott testünkhöz. Az azonban, hogy újjáéledünk, még nem jelenti azt, hogy a halálunkat semmissé tettük. A világ emlékezni fog rá, hogy egyszer már elbuktunk.

Kodzsima szavaival élve:

„A játék témái között ott szerepel az élet és a halál. Épp ezért azt akartam, hogy az emberek rájöjjenek, ha meghalnak a játékban, az nem a vég.”

A rendező arra is kitért, hogy ez a videó az időben előbb játszódik, mint az összes eddigi trailer, a kronológiát tekintve közvetlen a prológus után található. Elmondta továbbá, hogy a trailerben látott baba és a fura, kattogó, villogó karok a játék mechanikái között is helyet kapnak majd, de hogy egész pontosan mi lesz a szerepük, arról egyelőre hallgatott.

death-stranding-part.jpg