A tavalyi év egyik legvitatottabb játéka, a Stellar Blade hamarosan elveszíti PlayStation-exkluzivitását, hiszen június 12-én végre PC-n is megjelenik a Shift-Up szexi akciójátéka. Habár a koreai csapat lényegében már mindent elárult a PC-s portról (új feature-ök, technikai részletek, grafikai újítások, rendszerkövetelmények, miegymás), a vásárlás előtt mégis érdemes lehet futni egy személyes próbakört a játékkal. Szerencsére van egy új jó hírünk: ismét a demók korát éljük, így most a Stellar Blade PC-s verziója is kap egy próbaverziót! A demó holnap, azaz május 31-én élesedik Steamen, vagyis lesz rá két hetetek, hogy eldöntsétek, tetszik-e annyira a játék, hogy megérjen egy vásárlást, illetve lesz bőven lehetőségetek arra is, hogy leteszteljétek, hogyan fut a gépeteken a látványos akciójáték.
Ha eddig barlang mélyén laktatok volna, és totálisan elkerült benneteket a Stellar Blade, akkor röviden: egy posztapokaliptikus akció-kalandjátékkal van dolgunk, melynek csinos főszereplője, Eve arra vállalkozik, hogy megmentse az emberiséget a kihalástól, miután egy idegen faj inváziója romba döntötte a Föld bolygót. A túlélők az űrbe menekültek, ám most eljött az ideje a visszatérésnek, mindezek előtt viszont Eve-re hárul a feladat, hogy utat törjön a felperzselt bolygó ádáz új lakói közt. Legalábbis ez a játék kezdeti felütése. Habár a játék rengeteg ismerős elemet vett át a nála nagyobb sikercímekből (pl. NieR: Automata), a Shift-Up mégis hatalmas sikernek könyvelhette el a fejlesztését, így az sem csoda, hogy már úton van a folytatás is.
Borítóképek forrása: Shift-Up