• A gyermekvédelmi szervezetek céltáblája lett a Detroit: Become Human
  • Egyesek a játék betiltását követelik
  • Mások szerint a program élteti a családon belüli erőszakot
  • Mindezt egy korábbi videóra alapozzák

Álmomban sem gondoltam volna, hogy pont a Detroit: Become Human lesz az a játék, amit különféle szervezetek olyan címkékkel ruháznak fel, minthogy propagálja a gyermekbántalmazást vagy elbagatellizálja a családon belüli erőszakot. De sajnos ez lett mára a szomorú valóság.

Október végén, a Paris Game Weeken mutatták be azt a videót, amiben a Kara nevű android szemszögéből jelenítettek meg egy kényes szituáció megannyi megoldási lehetőségét. A mesterséges személy ugyanis egy erőszakos, egyedül álló apa tulajdonát képezi, aki egyszer már ripityára verte őt, és sajnos hajlamos az kisiskolás korú lányát is megverni. Az egyik végkimenetel az, hogy megöli a kislányt, ám mi ezt többféleképpen is megakadályozhatjuk: Kara kimenekítheti a lányt,de egy harmadik végkimenetleben az apa hal meg, mert a kislány lelövi.

A téma tényleg kényes, de látva a videót és ismerve a Quantic Dream munkásságát, nyugodtan kijelenthetem, hogy nem veszi, vagyis jelenleg inkább nem fogja félvállról venni a játék, nem bagatellizálja el, és pláne nem propagálja a családon belüli erőszakot. Sajnos ez én vagyok, nem azok a szervezetek, amik most pálcát törnek a játék fölött anélkül, hogy tudnák, miről van szó.

A hétvégén jelent meg egy cikk a brit The Mail on Sunday-ben, ami több erős kritikát is tartalmazott különféle gyermekvédelmi egyesületektől és közéleti személyektől. A brit Kulturális-, Média-, és Sporttanács elnöke, Damian Collins kijelentette, hogy a játékoknak egyáltalán nem szabadna ilyen témákkal foglalkoznia, mert csak komolytalanná teszik azokat, és bátorítják az erőszakoskodókat.

Az NSPCC nevű gyermekjóléti alapítvány alapítója, Andy Burrows szerint elfogadhatatlan, ahogy a játékok elbagatellizálják a gyermekbántalmazást és a családon belüli erőszakot. Peter Saunders, a NAPAC alapítója pedig úgy véli, hogy az ilyen játékok propagálják az erőszakot, ráadásul gyerekek is játszhatnak vele, s mindezt a fejlesztők és kiadók a pénz miatt nem veszik figyelembe.

A Childline telefonos segélyszolgálat létrehozója, Dame Esther Rantzen mindenkinél messzebb ment, szerinte egyrészt a készítők perverzek, amiért ezt meg merték alkotni, másrészt vagy az erőszakos tartalmat kell kivágni, vagy az egész Detroit: Become Humant be kell tiltani.

Természetesen a fenti megszólalások hírértéke miatt az ügyet hamar felkapták a pletykalapok, így vehemens cikket közölt a The Sun az ausztráliai 9 News is. Előbbi ezt a címet adta: „A valaha volt legbotrányosabb játék? A Sony a Detroit: Become Humanban megmutatta, hogyan veri halálra egy apa a 10 éves lányát”. A 9 News kicsit finomabb volt a címadással: „Botrány – A Playstation játék sokkolta az indokolatlan erőszakkal a jogvédő szervezeteket”.

A Detroit: Become Human megalkotója, David Cage még jóval ez előtt, a Paris Game Weeksen beszélt a jelenetről az Eurogamernek. Elmondása szerint olyan történetet akar elmesélni, ami neki nagyon fontos, egyben izgalmas és érdekes, s mint alkotó, kötelessége olyat mutatni, amire az emberek talán nem számítanak.

„Teljesíteném a feladatomat, mint alkotó, ha azt a játékot készíteném el, amit kívánsz? Kétlem! Olyasmit csinálok, ami megindító és elgondolkodtató. Úgy gondolom, hogy aki látja a jelenetet, játszik a játékkal és megismeri a kontextust, tényleg megérti a jelentőségét. Az egyik szabályom, hogy sohase dicsőítsem az erőszakot, és soha semmit se tegyek céltalanul. Mindennek oka és értelme kell, hogy legyen, így megalkothatok valami olyat, ami remélhetőleg elgondolkodtatja az embereket.”

Sajnos úgy tűnik, nem mindenkinek sikerül elgondolkodnia. Félre értés ne essék, nem akarom lekicsinyelni a gyermekvédelmi és a családon belüli erőszakkal foglalkozó szervezetek munkáját, épp ellenkezőleg, fontosnak tartom őket, de az efféle kirohanások sajnos inkább a játékok elleni – hihetetlen módon máig tartó – előítéletekből származnak.

Mert egyrészt, a Detroit: Become Human is célzottan nem gyerekeknek készül, vagyis ha egy gyerek mégis játszik vele, az a szülő felelőssége. Ő veszi meg neki, ő hagyja, hogy játsszon vele. A készítők mindent megtesznek, amire a törvények kötelezik őket azért, hogy jelezzék: nem gyereknek való. Erre találták ki az ESRB-t és társait. Ha a szülő ezzel nem foglalkozik, arról nem a fejlesztő, de még csak nem is a kiadó tehet.

Másrészt, már egy jó ideje többek a játékok sima szórakoztató eszköznél. Ugyan vannak a piacon olyanok, amik tényleg csak arra jók, hogy lekössük magunkat az unalmas délutánokon, de szép számmal akadnak olyanok, amiknek elgondolkodtató, komoly története van, olykor egyenesen művészi értékeket képviselnek. Meg kéne már tanulni az embereknek különbséget tenni az erőszakot szórakoztatási eszközként használó és az erőszakot komolyan vevő programok között. Mert akár egy filmben vagy könyvben, úgy a játékokban is lehet célja annak az erőszaknak.