Nem ez volt az első alkalom, hogy találkoztam a Detroit: Become Humannel. Tavaly novemberben már rátettem a kezem arra a túszdrámát idéző demóra, amit például a PC Guru Show-n is kipróbálhatott mindenki, aki arra járt, de a hét eleje óta már bárki számára elérhető a PlayStation Networkről is. Sőt, a tavaly decemberi Guruban szintén olvashattatok a játékról egy hosszabb beszámolót, melyben többek között az is szóba került, hogy zárt ajtók mögött megcsodálhattam azt a kísérleti fázisban lévő demót, aminek jeleneteiből készült a Paris Games Week alatt bemutatott trailer.

Elsőre majdnem tökéletes

Szóval kellő információval felfegyverkezve vágtam neki a közel 3 órás bemutatónak, amit a quaticos srácok a játék teljes verziójának korai buildjéből állítottak össze. Révén még fejlesztés alatt álló címről beszélünk, teljes mértékben fel voltam készülve arra, hogy a beleütközünk néhány bakiba, sőt még a végigjátszást akadályozó bugok sem nevezhetők szokatlannak egy ilyen idejekorán kiadott verzió esetén. Meglepetésemre nem találkoztam ilyesmivel, egyedül a demó vége felé szaladtam bele egy fekete képernyőbe, amit megbocsátható hibának róttam fel, hiszen ezt megelőzően két és fél órán át hiba nélkül futott a program.

A Detroit: Become Human nemcsak a rendkívül kidolgozott karaktermodelljeivel kápráztatja el a szemet, de a díszletként szolgáló helyszíneknek is áll-leejtősen gyönyörűek. Habár a kapszulába zárt területek mind aprók és roppantmód behatároltak, mégis egytől egyig sajátos látványvilággal rendelkeznek, és a külső helyszíneken csak a szoftver által felállított falak miatt képes megmondani a játékos, hogy ez bizony nem egy nyílt világú program.

Ehhez pedig hozzátartozik, hogy a Detroit tökéletesen fut mind a régitípusú PlayStation 4-es készülékeken, mind pedig PS4 Prón. A demó tesztelése alatt csak ritkán csördült fel az eredeti konzolok tulajai által behatóan ismert vadászgépet imitáló búgó effektus, és a kisméretű pályáknak hála a töltési idő is minimális. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy fel sem tűnik, ahogy a játék éppen átvált egyik szekvenciáról a másikra, ám összevetve az előző generációs Heavy Rainnel, melynek szellemi örököseként emlegetik a Detroitot, nem voltam rákényszerülve, hogy hosszú percekig csodáljam a végletekig kidolgozott arcokat, hiszen ennek a játéknak az esetében a fejlesztők nincsenek rászorulva a töltésiidő elmaszkírozására. Pontosan ezt vártuk egy olyan stúdiótól, mely már van annyira koros, hogy ha ember lenne, lassan az Államokban is fogyaszthatna alkoholt.

Magyar háztartásba magyar robotot!

További meglepetésként szolgált, hogy a fejlesztőktől kapott demó már az első perctől kezdve az anyanyelvünkön szólt hozzánk -- no’ persze nem szó szerint kell érteni a dolgot, végül is eddig csak a playlinkes játékok kaptak magyar szinkront. Ugyanúgy, mint a PlayStation 4 nemrégiben megjelent többi húzócíme esetében (itt többek között a God of Warra gondolok), a Detroit szintén el lett látva magyar felirattal. Habár azt nem sikerült kideríteni, hogy kiknek köszönhetjük a fordítást, az biztos, hogy a lokalizáció tényleg minőségi munka eredménye. Nincsenek furcsa, az eredeti nyelvet tükröző, áthallásos mondatok, amik példának okáért az utóbbi évek során a mozifilmeket is elérték. Nem csak felhasználói felület szövege lett lokalizálva, de a főmenüben a játékosra várakozó android is kapott feliratot, valamint a játékmenet közben megtalálható magazinok oldala is magyarul jelennek meg a képernyőn.

Amellett, hogy a honosítás nem lett elmismásolva, mint más játékok esetében -- itt rád nézek, Assassin’s Creed --, az az érv is a magyar szöveg mellett szól, hogy implementálásával a fejlesztők megkönnyítették a játékosok életét. A legtöbb esetben a lokalizáció elsősorban azoknak kedvez, akik egyáltalán nem beszélik az adott nyelvet (jelen esetben az angolt), ám a Detroitnál részint azért is megéri átkapcsolni magyarra a feliratot, mert a játékmenet megköveteli a gyors reagálást. Megeshet, hogy a nyelvi korlátok miatt a játékos nem tud másodperceken belül azonnali helyes választ adni egy szituációban, mint amilyen például egy bűneset pontos történéseinek leírása, ellenben a honosítás bekapcsolásával megkönnyítheti a saját dolgát. Mindez persze leírva nem hangzik nagy ördöngösségnek, ellenben a gyakorlatban sok múlhat egy helytelenül megadott válaszon, például egy teljes végigjátszás sorsa is eldőlhet.

A Detroitban ugyanis számítanak a döntéseid, a három irányítható karakterből bármelyikük elhalálozhat, és ebben az esetben lemaradunk olyan jeletekről és történetszálakról, amik komoly súllyal bírhatnak. A hangsúly elsősorban nem a cselekedeteinkre, inkább a mondandónkra tevődik, ezért például a korábbi Quantic Dream-játékokhoz mérve jelentősen csökkent a quick time eventek száma. Ha nagyon kötözködni akarnék, akkor arról panaszkodnék, hogy az interakciók elvégzéséhez szükséges mozdulatsorokat a játék esetenként még mindig kameramozgásként regisztrálja, és az animáció megkezdése helyett a nézettel kezd játszani a szoftver, de ez tényleg csak olyasmi, mintha a kákán keresném a csomót.

Ami fontos, az az, hogy minden lényeges elem a helyén van. A színészi játék, ahogy az várható volt, ismét remek, amit nem csak a dialógusok alkalmával fogunk megtapasztani, de az arcok szinte tökélyre fejlesztett mimikája is tanúbizonyságot tesz róla. Ráadásul amellett, hogy a történet által feszegetett morális kérdések ismét olyan David Cage-esen kiszámítható irányvonalat vesznek, mégsem érződnek annyira szájbarágósnak, mint a korábbi Quantic Dream-játékok esetén. Valamint az is sokat dob a programon, hogy annak ellenére, hogy döntéseinktől függően a sztori több esetben is sötét fordulatot vehet, mégsem olyan komor és melankolikus, mint elődjei, mindezt pedig úgy éri el, hogy a tétek súlyosságát az első perctől kezdve az utolsóig érezni fogjuk.

A magam részéről meg vagyok győződve róla, hogy a Detroit: Become Human az év egyik legerősebb címe lesz, így a PS4 tulajok már most, Kratos őrjöngésekor is jobb, ha elkezdenek félretenni a későtavaszi megjelenésre!

A Detroit: Become Human május 25-én jelenik meg, kizárólag PlayStation 4-re.