A Detroit: Become Human kétezer oldalas forgatókönyvből dolgozik, amiben háromszor annyi döntési helyzet van, mint amennyi a Heavy Rainben volt. És ahogy azt már megszokhattuk a Quantic Dream játékainál, a döntéseknek ezúttal is komoly súlya lesz, akár teljesen más történetet is eredményezhetnek.

Ugyanakkor ezúttal lehetőségünk lesz visszatérni a korábbi fejezetekhez, és megmásítani döntésünket anélkül, hogy az egész játékot elölről kéne kezdenünk. Ezáltal könnyedén megváltoztathatunk egy nekünk nem tetsző végkimenetelt. A program még abban is segít majd egy diagrammal, hogy kiderítsük, melyik döntés vezetett ahhoz a végkimenetelhez, amin módosítani akarunk.

Persze azért nem kapunk teljes térképet, a diagramon csak azok a történetszálak lesznek láthatóak, amiket már bejártunk, így a visszalépés esetén sem biztosított, hogy az új irány nekünk kedvező következményeket fog hozni.

Felmerül a kérdés, hogy ezzel a Quantic Dream árt az újrajátszhatóságnak, mi több, a döntések súlyát is elveszi, hiszen, ha döntésünk hatására meghal egy számunkra kedves szereplő, ahelyett, hogy átéreznénk ennek hatásait, egyszerűen csak visszamegyünk az eseményláncon, és megváltoztatjuk a végkimenetelt.

Ti mit gondoltok, jó egy ilyen mankó, vagy jobb lenne, ha a fejlesztők nem könnyítenék meg ennyire a dolgunk.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!