• Egy Hszi Csin-ping karikatúra miatt került bajba a Red Candle Games
  • Horrorjátékukat, a Devotiont februárban távolították el a Steamről
  • A közeljövőben biztosan nem fog újból megjelenni

Mennyből a pokolba - röviden így lehetne leírni azt, amin a tajvani Red Candle Games átment 2019 elején, egy ostoba baki és Kína sajátos politikai helyzete miatt ugyanis szinte teljesen lehetetlen helyzetbe kerültek mostanra.

Horrorjátékuk, a Devotion februárban jelent meg, és egészen kiváló értékeléseket kapott, imádták a játékosok. Nem sokáig íródott azonban a sikertörténet, felfedezték ugyanis, hogy egy, a kínai elnököt parodizáló Hszi Csin-ping-karikatúra szerepel benne, ami miatt először a kínai játékosok állították földbe a játékot, majd nem sokkal később a Steam kínálatából is szőrén-szálán eltűnt.

devotion-egyelore-biztosan-nem-jelenik-meg-ujra-a-botranyhorror.jpg

A helyzet azóta még rosszabb: néhány hete a kínai hatóságok bevonták a kiadó engedélyét. Tegnap pedig maguk a fejlesztők adtak ki egy közleményt, melyben azt írják, hogy a közeljövőben nem tervezik újból megjelentetni a játékot.

"Bocsánatot szeretnénk kérni a játékosoktól a várakozás miatt. Nagyon sajnáljuk, de kérjük, értsétek meg a döntésünket."

Hogy hosszú távon mi lesz a fejlesztőcsapat és a játék sorsa, azt nehéz egyelőre megjósolni. "Ha a jövőben a közönség hajlandó lesz racionálisan szemlélni a játékot, és megadja számunkra a lehetőséget arra, hogy újraépítsük a bizalmat a játékosok felé, akkor a Red Candle meg fogja fontolni a Devotion újbóli megjelentetését" - áll a közleményben.