A Diablo 3 legtöbbet vitatott lehetősége, a valódi pénzzel, illetve az arannyal működő aukciósház 2014. március 18-án megszűnik. Az indok pofonegyszerű: a szolgáltatás a Blizzard közleménye szerint nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ugyanis aláásott a játék legfontosabb elemének, konkrétan annak, hogy „szörnyek lemészárolásával király zsákmányhoz jussunk.” 

Az AH legnagyobb ellenzői szerint a play-to-win mentalitást erősítette ez a lehetőség, és sokan már a bejelentés óta ennek eltávolítását követelték -- ugyanakkor nem mindenki volt az aukciósház ellenzője, főleg azok nem, akik szép kis summára tettek így szert.

A Blizzard a későbbiekben fogja nyilvánosságra hozni, hogy pontosan hogyan fog történni a leállás, illetve ehhez kapcsolódóan később részletesebben is beszélnek majd a Reaper of Souls kiegészítővel bemutatkozó Loot 2.0 rendszerről, mely kevesebb, de értékesebb tárgyakkal jutalmazza a játékosokat.