A Remedy Entertainment már a CONTROL Resonant megjelenése után megkezdte a játék további bővítését, és bejelentette, hogy a következő hónapokban két régóta várt funkcióval egészíti ki a paranormális jelenségekkel teli – általunk is nagyon kedvelt – akciójátékot. A fejlesztők tervei szerint októberben érkezik a New Game++, novemberben pedig a Fotómód is elérhetővé válik. A stúdió emellett további kozmetikai kiegészítőket is ígér Dylan Faden számára. A New Game++ a jelenlegi New Game+ módot bővíti tovább. Az alapjáték befejezése után már most is lehetőség van az újrajátszásra, de az októberi frissítés után a játékosok korlátlan számú új végigjátszást indíthatnak anélkül, hogy törölniük kellene a korábbi előrehaladásukat. Ez különösen azoknak lehet hasznos, akik szeretnék újra felfedezni a játék világát, vagy további kihívásokat keresnek a történet lezárása után – apropó, a videótesztünket láttátok már?
Novemberben a Fotómód is megérkezik, amit én már a tesztem készítésekor nagy örömmel fogadtam volna, és amelyet a fejlesztők a közösség visszajelzései alapján alakítanak. A Remedy elmondása szerint tapasztalt virtuális fotósokkal is együttműködtek a funkció kidolgozásakor, hogy a játékosok minél látványosabb képeket készíthessenek a torzult Manhattan különös helyszíneiről és természetfeletti jelenségeiről. A fotómód azért nem került bele a megjelenéskori változatba, mert a stúdió először a játék megfelelő állapotának biztosítására összpontosított. A Remedy egyelőre nem közölt részleteket a további kozmetikai tartalmakról, de a következő hónapokban újabb információk várhatók. A CONTROL Resonant már megjelent PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re.
Borítókép forrása: Remedy Entertainment