Tudjuk, hogy a Battlefield-játékok igyekeznek valósághűen visszaadni a harci helyzeteket, és inkább a földhöz ragadtabb vonalat képviselik a piacon -- azonban most megkaphatja a közönség, amire annyira vágyott. Ilyen ötlet persze nem pattan ki egyszerre emberek ezreiből, a sóvárgást és a találgatásokat egy Battlefield 3 kép indította el, amelyen egy igen ideges T-rex rohan át a tankok előtt.

A pletyka újra szárnyra kapott, mivel a Visceral meghívott pár YouTube szereplőt, hogy kipróbálják az új játékukat, a Hardline-t. Ahogy az lenni szokott, amit láttak, annak titoknak kell maradnia egy ideig, embargót vezettek be számukra, amely ma délben járt le.

Az egyik ilyen szerencsés az Xfactor (nem, nem az, amire gondoltok) volt, melynek Twitter-csatornáján meg is jelent egy azóta már törölt poszt. Ezen egy dinoszauruszos maszkban lévő katona látható, mellette a megerősített hírt hangoztató felirattal.

Teljességgel persze nem lehetünk biztosak a valódiságában, és abban sem, hogy valóban ez a fejlesztők terve, és olyan játékmódot kapunk majd, melyben igazi állatokkal is összefuthatunk (esetleg bőrükbe bújva hentelhetünk), vagy csak kioldható/vásárolható maszkok kerülnek a repertoárba. Akárhogy is legyen, a DLC szó mellett sem mehetünk csak úgy el.

Kíváncsian várjuk, hogy ki teszi meg a következő lépést.

hardlinedinoxfactor.jpg

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!