A bevezetőben említetteket mind elmondhatja magáról az EVE Online, és izlandi anyahajója, a CCP. A 2003 májusában rajtolt, perzisztens univerzummal csábító sci-fi MMOG nem egyszerű eset, nehezen adja meg magát, de ha valaki hajlandó időt áldozni rá, és szereti a lassú, szöszmötölős játékokat, könnyen rabjává válhat, hiszen meglehetősen egyedi űrt tölt be a műfajban. Eddig gyakorlatilag a Jumpgate jelentett neki ellenfelet, illetve bizonyos mértékig a Star Wars is, de a masszív rajongótábor – közel 250 ezer előfizető – kitartott mellette, még az időnként felbukkanó komoly botrányok ellenére is (ezekről mi is beszámoltunk); ennek egyik oka az is lehet, hogy aki jól melózik, annak egy idő után ingyenessé válik a móka (a játékban összegyűjtött vagyont aktuális árfolyamon át lehet váltani hozzáférési kódra). Egy nagy visszatartó erő azonban volt: az EVE csak digitális úton volt megvásárolható, ami ugye sokaknak jelent gondot, főleg az olyan, „bankkultúrában” kissé elmaradott országokban, mint kishazánk.

Ez azonban most megváltozhat, hiszen a CCP a november 6-8. között lezajlott rajongói fesztiválon bejelentette: jövő év nyarán az európai, ázsiai-csendes-óceáni és amerikai régióban az Atari komoly marketingtámogatás mellett dobozos verzióban piacra dobja a játékot, mely tartalmazza az alapklienst, és az összes eddig megjelent, az épp ma debütáló új, Quantum Rise nevű pakkal együtt kilenc kiegészítő csomagot, egy 60 napos hozzáféréssel megspékelve, no meg exkluzív cuccokkal. Természetesen mindez nem változtat a srácok eddigi gyakorlatán, azaz a rendszeresen befutó újabb pakkok továbbra is ingyenesek lesznek, tehát csak a kliensért (jelenleg 19,95 dollár, mely tartalmaz egy 30 napos hozzáférést) kell pénzt kiadnunk, illetve persze a havidíjat kell fizetnünk.

Nem véletlen az időzítés, hiszen a CCP 2009. március 10-ére lőtte be a játék eddigi legnagyobb, egyelőre True Exploration néven emlegetett fejlesztését is (ami sejthetően benne lesz a dobozban, bár az a 10. pakk lesz, és a sajtóközlemény csak kilencről beszél). Ennek lényege a felfedezés lesz: veszélyes féregjáratokon át felderíthetjük az űr eleddig feltérképezetlen szegleteit, mely az univerzum számára új technológiai korszakot nyit – a Tech 3 korát. Ebben moduláris, testre szabható hajókat kapunk, amelynek köszönhetően minden frakció akár 25-féle új alaphajót is összerakhat 7776 permutációban, így tényleg egyedi, csak saját klánunkra jellemző űrszekereket építhetünk majd össze. Az új, szintén a féregjáratokhoz kötődő epikus küldetések fastruktúrájú hierarchiába lesznek szervezve, ami ugye rengeteg elágazást rejt, és a siker vagy bukás szerinti következményeket.

Ráadásul addigra, ha minden jól megy, a Walking in Stations című nagy átalakítás is befejeződik (bár az lenne akkor a 11. a sorban...), amelyben 3D-s avatart alkothatunk, bejárhatjuk az űrállomásokat, és másokkal szocializálódhatunk (lásd a kapcsolódó hírt). Ennek „pre-alpha” állapotát is bemutatták az összejövetelen, és igen nagy tetszést aratott; olyan mókák is vannak benne, hogy ha karakterünk sok sört vedel a bárokban, pocakja nő, amit aztán az edzőtermekben adhatunk le, de lesznek tetoválószalonok, plasztikai sebészetek is, butikok, boltok is – minden egyes szolgáltatást persze egy-egy játékos üzemeltet, aki ezeket jó pénzért reklámoztathatja is.

Valószínűleg elkészül közben az új grafikus alrendszer is, melyhez, és a jövőbeni fejlesztésekhez a cég megvásárolta a Geomerics cég Enlighten nevű, valós idejű bevilágítást lehetővé tevő technológiáját is, így életre kelthetik az űrt – aszteroidamezők, gázóriások kerülnek majd elénk a maguk pompájában. A fesztiválon bemutattak egy széles vásznú demót is, két monitoron, amely 5000 pixel széles képen 200 fps-en futott egy Nvidia GTX 280-at rejtő vason – persze nem kell megijedni, egy kisebb gépen is el fog kocogni a drága, természetesen grafikai kompromisszumokkal.

A rendezvényen a CCP elárulta azt is, hogy nagy terveket dédelgetnek a jövőre nézve. Azt már két éve tudjuk, hogy megkezdték egy másik MMOG előkészületeit is, a világhíres és sokak által rajongva imádott World of Darkness univerzum életre keltését, ám erről azóta sem hallottunk semmit, és most se derült ki több – dolgoznak rajta a srácok, tovább lehet imádkozni érte, vérfarkas testvéreim... Ami viszont annál meglepőbb volt: a srácok konzolos FPS-t hegesztenek! Igen, nem tévedés, sőt, olyan állapotban van a cucc, hogy az izlandiak már be is mutattak belőle egy kis részt. Ez egy Halo-féle lövölde volt, a Földhöz hasonló felszínen, délidőben, egy külső nézetben mutatott járművel, ám az épületeken, fegyvereken jól felismerhetően az EVE dizájnvonalával, azaz még az is elképzelhető, hogy az EVE univerzumában játszódik majd a cucc, amolyan Starcraft Ghost vagy C&C Tiberium jelleggel (remélhetőleg nem jutva e projektek sorsára), vélhetően X360 és PS3 platformokra.

(A mellékelt képek a Trinity csomagból származnak; a játékról december elején exkluzív tesztet olvashattok itt a PGO-n, vadasd fórumtársunk jóvoltából.)