• December 3-án bekerül a PC-s Game Pass kínálatába is a Doom Eternal
  • A játék konzolokon október elseje óta már elérhető így

A ZeniMax felvásárlásának egyik következménye, hogy innentől kezdve a Bethesda játékai is elérhetőek lesznek a megjelenésük napjától a Game Pass-ben. Mindez ráadásul visszafelé is működik: a Doom Eternal például konzolokon már október elsejétől elérhető a Microsoft előfizetéses szolgáltatásának a részeként.

A bejelentés során az illetékesek már jó előre jelezték, hogy az id Software lövöldéje a PC-s Game Pass kínálatába is bekerül majd, azonban ehhez konkrét időpontot nem tudtak mondani, legalábbis egészen eddig. Most ugyanis kiderült, hogy a Doom Eternal december 3-tól már elérhető lesz a PC-s Game Pass részeként is.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!