Megtörtént, amire már két éve várunk: ma hajnalban megjelent a várva várt DotA 2! Persze a dolog nem egyszerű: ha most felnéztek a Steamre, még mindig csak a bétát látjátok a játéklistán. A Valve ugyanis hullámokban teszi elérhetővé a játékot, azaz egyelőre várni kell, hogy kezünk közé kaphassuk a legendás MOBA-t.

Csak egy dolgot tehettek: felmentek a Steamen a DotA 2 adatlapjára, kattintotok egyet a "Get DotA 2" gombra, és elolvassátok azt a szép angol nyelvű üzenetet, mely jelzi, hogy hány kérés teljesítése után kaptok hozzáférést a programhoz -- szerény személyem a 3465. a sorban. Az első e-mailek a jövő hét folyamán mennek ki, de nem kell izgulni, az ingyenes DotA 2 előbb-utóbb minden gamerhez utat talál.

A Valve szerint azért van erre szükség, mert a DotA 2-nél egyik játékukat sem játssza több ember, és nem szeretnék, ha a szerverek egyszerre terhelődnének le, ugyanakkora felfordulást okozva, mint annak idején a Diablo 3 hírhedt Error 37-je. A játékot hárommillióan játsszák aktívan a fejlesztők szerint, és ez a szám folyamatosan nő, így a mostani szerverpark, mely 450 ezer játékos kiszolgálására képes, minden bizonnyal bővítésre szorul majd.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

DotA 2 -- Megjelenés: 2013. július 10. -- Gépigény: CPU: 1 magos / 3000 MHz, RAM: 1 GB, VGA: SM 3.0 / 128 MB, HDD: 2,5 GB