Eleged van az FPS-ekből? Nem szereted a sportjátékokat? Akkor a DOTA-t neked találták ki, mert teljesen más élmény vele játszani, mint bármi mással. Hogy mi ennek az oka? Talán a csapatmunka fontossága, talán az egyszerűnek tűnő, de mégis profizmust igénylő játékmenet -- az biztos, hogy ha egyszer ráérzel a játékmenetre, több száz óráig abba se fogod hagyni. Mert hogy függőséget okoz, az biztos. 

Hősök kontra ősök

Több játék is van, ami DOTA-hoz hasonló, MOBA (Multiplayer Online Battle Arena) elnevezésű zsánerben próbál sikereket elérni -- nem mehetünk el szó nélkül például a Leauge of Legends mellett sem, aminek nem kevesebb mint 40 millió felhasználója van. Hogy mitől ilyen sikeres ez a műfaj? Nem lehet pontosan meghatározni, de talán amiatt, hogy az alapszabályok rendkívül egyszerűek, ám nagyon nehéz a profi szintet elérni benne. Ahogy mondani szokás: könnyű megtanulni, de nehéz a mesterévé válni.

A játékmenet tehát a következő: két, egyenként ötfős csapat küzd egymással azzal a céllal, hogy a másik ősét (ancient) lerombolják. Erre a célra ki kell választanunk egyet a több mint száz hős közül, és szinteket lépve fejleszteni a képességeit. Ezekből általában négy van, de néhány „komolyabb” hérosznál akár egy tucat is lehet (a legnehezebbnek tartott Invoker 11 különböző képességgel bír). Ezen felül aranyért vehetünk különböző tárgyakat hősünknek, amivel növelni tudjuk tulajdonságait vagy akár ideiglenesen láthatatlanná is tehetjük. E tárgyak kiismerése adja a játék legnehezebb részét, no meg persze az se árt, ha tisztában vagy a legtöbb hős képességeivel, mert így tudni fogod, mik az erősségei és gyengéi. Ehhez azonban több száz, vagy akár ezer óra is szükséges lehet a karakterek nagy száma és a folyamatos frissítések miatt. 

Egységben az erő?

Mert a játékot szerencsére szinte hetente frissítik, ezzel kiegyenlítve a hősöket, illetve kijavítva a felbukkant játékhibákat. Hozzáteszem: bár még csak bétafázisban jár a fejlesztés, ritkán lehet bugokkal találkozni, de ha belefutsz egybe, az nagyon idegesítő tud lenni. Nincs rosszabb annál, mint amikor egy csata közepén azért nem tudod segíteni társaidat, mert beragadtál az erdő közepébe, és nincs egy olyan tárgyad sem, amivel ki tudnád vágni a körülötted lévő fákat. Megijedni persze nem kell, mert ahogy írtam, elvétve találkozni ehhez hasonló hibákkal, nem ez fogja a magas vérnyomásunkat okozni -- arra ott lesznek a csapattársak, akik a kezdőket könyörtelenül szidják, olyan mértékben, hogy az egész játéktól elmehet a kedved. Az is megesik, hogy a játék kezdete előtt három másodperccel már lebénáznak, mikor még semmit se ronthattál el, pedig egy csapatalapú játéknál létfontosságú lenne, hogy a társaiddal megértsétek egymást és a kezdőknek segíteni próbáljanak, ne őket hibáztassák mindenért. Mindez persze nem a játék számlájára írható fel. 

A Valve játékainál megszokhattuk azt is, hogy egyszerű kommunikációs módokkal irányítjuk társainkat. Nincs ez másképp itt sem, a szisztéma hasonlóan működik, mint a Portal 2 esetében: a térképre kattintva megmutathatjuk a többieknek, hova kell menni, de akár az irányt is felrajzolhatjuk, így nyelvtudás nélkül is kommunikálhatunk társainkkal. A fent leírtakat igazolja az a személyes tapasztalatom, hogy nincs olyan meccs, ahol a kedves csapattagok ne rajzolnák tele péniszekkel a térképet...

A türelem pontokat terem

A hangulathoz az is sokat hozzátesz, hogy az összes hős minden egyes képességét szinkronizálva kapjuk meg; igaz, hogy egy-egy hangszínész több karakter hangját is adhatja, ám az hallatszik, hogy nem csak a pénzért vállalták el ezt a munkát, mert beleéléssel mondják a szöveget -- bár ez a „beleélés” pár beszólásnál túlzott lett, de erre játék közben úgyis rá fogtok jönni. A muzsika tekintetében már keserédesebb a dolog: összesen egy szám található a játékban, amely annak indulásakor csendül fel, és bár egészen kiváló kompozíció (szerintem a valaha készült az egyik legjobb menüzene), egy idő után nagyon unalmassá válik, főleg, hogy minden egyes indításkor meg kell hallgatni, még meccskeresés közben sem áll le. 

Apropó játékkeresés! Itt sem lehetek elégedett, hiszen sajnos ez igen sokszor hosszú folyamat, van, hogy öt percet is várni kell arra, hogy elkezdődhessen a mérkőzés, ám még ilyenkor sem biztos, hogy játszani is tudunk, mert az ellenséges vagy akár szövetséges játékosok valamelyike nem tölt be. Szerencsére ilyenkor „magas prioritású váróba” kerülünk, és pár másodperc alatt találunk is játékosokat -- de akkor miért nem tudták alapból ilyen sebességűre megcsinálni? Értem én, hogy több mint 200.000 egyidejű játékost nehéz rendezni, de öt perc várakozás akkor is nagyon idegesítő. 

Barátainkkal közösen is játszhatunk, ehhez csak annyit kell tenni, hogy csapatba hívjuk egymást. Általában csapatokat csapatokkal rak össze a gép, hogy nagyjából egyenlők legyenek az esélyek, mert bármennyire is jó a játékbeli kommunikáció, a mikrofonos beszélgetés szintjét nem érheti el. 

A játékosok rangsorolása a lejátszott meccsek számától és az azokon elért eredménytől függ. Ha nyert a csapatunk, de mi rosszul játszottunk, akkor kevesebb pontot kapunk eredményül, mint az, akinek köszönhetően sikerült győzelmet aratnunk. Ezen kívül mérkőzések után még tárgyakhoz is jutunk hőseink számára; ezek lehetnek öltözékek, kardok, de ládát is kaphatunk, melyet valódi pénzért megvásárolható kulccsal nyithatunk ki, és egy ritka cucc rejlik benne. Szerencsére ezek semmilyen előnyhöz nem juttatják a játékosokat, tényleg csak a kinézetet változtatják meg -- úgy tűnik, igazat mondott a Valve, amikor azt állította, hogy nem lesznek jelentős különbségek a fizetős és ingyenes játékosok közt. Remélem, a teljes verzióban is így lesz... 

Helyzeti hátrányok és előnyök

A játék grafikájáért a Source Engine felel, ami egy igazán univerzális motor, hiszen nemcsak az FPS-ek mezőnyében teljesít korához képest jól, az is kiderült róla, hogy az RTS-ekre jellemző nézetnél is jól működik. Persze senki se várja el, hogy egy hétéves technológiával Shogun 2 szintű grafikát kapunk, de ennek meg is van az ára -- pontosabban nincs meg, mert szinte bármilyen számítógépen elfut, akadás nélkül. Ez utóbbi pedig nagyon fontos, mert itt tényleg csak tizedmásodperceken múlhat az, hogy egy csatát megnyerünk, vagy elveszítjük azt. Ez a játék legnagyobb előnye -- és hátránya is egyben. 

Hátrány, mert egy átlagjátékos összes kedvét elveheti az, ha egymás után többször is ugyanaz az ellenfél ugyanazzal a megoldással győzi le, és mindezt azért tudja megcsinálni, mert az ő reakcióideje lassabb. Ezen a játékosok lejátszott meccsek alapján történő rangsorolása sem segít, hiszen előfordulhat, hogy egy több mint száz mérkőzést lejátszott játékost kap ellenfélként egy olyan, aki csak az első játékát játssza. Szinte biztos, hogy húsz percen belül ki fog lépni, és soha többet el se indítja a játékot... 

De, mint említettem, előny is, mert ezáltal az igazi profikat tisztelik mindkét oldalról. Az olyan játékosokat, akik kevesebb mint száz élettel is képesek egy rampage-et nyomni (mind az öt ellenséges játékost megölni), mindenki szinte isteníteni fogja, míg aki szándékosan feedeli az ellenséget (vagyis megöleti magát, ezzel magasabb szinte juttatva az ellenfél játékosát) kiutálják -- őt akár jelenteni is lehet. Igen, lehet társainkat „felnyomni” (persze ugyanígy „jutalmazni” is, pozitív szavazatokkal); ha túl sokan jelentenek egy játékost, akkor alacsony prioritású váróba kerül, ám extrém helyzetekben akár kitiltás is járhat érte. 

Ha akadozva is, de jó úton halad...

Végezetül essék szó a játék jelenlegi legnagyobb hibájáról, az útkeresés gyengeségéről. Amikor elküldöd a hősödet akár a kezdőhelyre, akár tárgyakat venni, igen gyakran kerülőúton megy. Ez akkor a legidegesítőbb, amikor egy ellenséges hős felé indul, noha lenne rövidebb és biztonságosabb irány is; emiatt nem épp egészséges taktika, hogy „visszaküldöm a karakteremet a kezdőhelyemre és közben megnézem, hogy állnak a társaim”, mert akár le is nullázódhat az élete, ezért érdemes folyamatosan irányítani őt. Ám a boltba járkálást kiváltó futár irányérzéke, ha lehetséges, még rosszabb: a legtöbb sarkon beakad egy fába vagy rossz helyen kanyarodik le, ezzel értékes másodpercekkel meghosszabbítva útidejét, így akár vele együtt a rakománya is odaveszhet. Kicsinek tűnő, de nagyon bosszantó hiba ez, remélem, a teljes verzióra kijavítják a fejlesztők. 

Összességében viszont egy kimagasló minőségű játékok kapunk teljesen ingyen, gyakorlatilag semmiért sem kell fizetnünk. Játék közben el is felejtkezünk róla, hogy ez még csak egy „zárt” bétaverzió, hiszen meghívóval tudunk csak játszani (ezeket folyamatosan osztogatja a Valve, minden játékos meghívhat akár 5-6 barátot is). Az a kevés hiba, ami a játékban található, egy szimpla frissítéssel megoldható, a folyamatosan érkező új tartalmak miatt pedig egyszerűen nem lehet megunni a Valve legújabb remekművét. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az IceFrog csapata az első résszel egy klasszikust alkotott, a folytatás pedig mindenben túlszárnyalja a nagy elődöt. Harcra fel, irány a következő ütközet!