• Már jó ideje dolgoznak a Dragon Age 4-en
  • A TGA 2018 óta nem sokat hallhattunk róla
  • És úgy tűnik, idén már nem is fogunk többet hallani róla

A Dragon Age 4-et hivatalosan a 2018-as The Game Awardson jelentették be, de azóta sem tudunk sokkal többet a játékról. Koncepciórajzokból találgathattunk, nagyjából sejtjük, mely platformokra jelenik meg, és már vannak, akik a megjelenés idejét is megtippelték, ám konkrétumot nem sokat mondhatnánk.

Sajnos ez a TGA 2021 alatt sem fog változni, legalábbis erre lehet következtetni a Dragon Age blogján megjelent legújabb bejegyzését olvasva. Ebben ugyanis azt állították, hogy csak jövőre fognak többet elárulni a játékról, vagyis több mint valószínű, hogy az idei The Game Awards-on sem lesz ott a Dragon Age 4.

dragon.jpg