2023-ban a Warner Bros. és az Universal Pictures jól összehozta a dolgot, ugyanis mindkettőnek sikerült a nyár két legnagyobb blockbusterét egy napra időzíteni: július 20-án debütált az Oppenheimer és az élőszereplős Barbie is a mozikban. Az azonos premierdátum azonban nem ment a filmek rovására, sőt, még egy internetes jelenség is kibontakozott e kapcsán, amit Barbenheimer névvel illettek a két cím összemosásával. Nos, valami hasonlóra számítanak az idén érkező Dűne: Harmadik rész és a Bosszúállók 5 kapcsán is - utóbbi, mint az nemrégen kiderült, Bosszúállók: Doctor Doom ébredése néven érkezik majd a magyar mozikba.
A helyzet ugyanis az, hogy Denis Villeneuve harmadik Dűne-mozija, ami A Dűne messiása regényt adaptálja, december 18-án debütál majd a tengerentúli mozikban, hasonlóan a Russo-testvérek által dirigált Marvel-mozihoz, a Bosszúállók ötödik felvonásához. Ez azt eredményezte, hogy már most, bő háromnegyed évvel a premier előtt Dunesday-ként kezdtek hivatkozna december 18-ra.
2026 egyébként nem csak az új Dűne-film és a Bosszúállók legújabb felvonása miatt ígérkezik rendkívül erős esztendőnek. Számtalan széles közönségnek szánt film érkezik a mozikba (a teljesség igénye nélkül: A Hail-Mary küldetés, Sikoly 7, Az ördög Pradát visel 2, Horrorra akadva 6, Toy Story 5, Spider-Man: Brand New Day, Odüsszeia, A mandalóri és Grogu), és sok figyelemreméltó alkotás lesz a nem a blockbusterek között is (például az új Üvöltő szelek, A menyasszony, Exit 8, Aki bújt 2: Jövök! ).
Borítókép forrása: Albert L. Ortega/Shutterstock; Courtesy Warner Bros. Pictures / People