• Elindult a Dying Light x Left 4 Dead crossover esemény
  • Mely akciódúsabb, vérbőbb irányba tereli a játékmenetet
  • Egyben pedig a Left 4 Dead három ikonikus fegyverét is beemeli a játékba

Tegnap már írtunk róla, hogy valami nagyon készülődik a Dying Light és a Left 4 Dead háza táján, a Techland pedig nem sokkal később sajtóközleményben is megerősítette, hogy a legújabb eseményük a Valve közreműködésével készül. Az esemény már jelenleg is folyik, és összesen négy napon át, azaz október 28-ig, tart majd az illetékesek szerint.

dying-light-left-4-dead-01.jpg

Ebben az időtartamban jóval agresszívabban és jóval nagyobb számban támadó zombi hordákra érdemes számítanunk a Dying Light világában, egyben azzonban a pályákon is több fegyver és több lőszer lesz szétszórva, hogy segítsen nekünk legyűrni az áradatot. Ezen túl pedig bekerül a játékba a Left 4 Dead három népszzerű fegyvere, a golfütő, az elektromos gitár és a serpenyő is. Ezeket az esemény során különböző kihívások teljesítésével szerezhetjük meg, az esemény után pedig ingyenes DLC formájában kerülnek majd be a játékba.