A portál értesülései szerint a show 17 éves fennállása során először mind a három, következő generációs konzol képviseltetni fogja magát, s noha egyik cég sem kommentálta a híresztelést, nem elképzelhetetlen a dolog.

Az elemzők abban egyetértenek, hogy részletes bemutató, árak és megjelenési dátumok nagy valószínűséggel nem lesznek, csak amolyan kedvcsinálóra kell gondolni; bemutató arról, hogy mit hoz a jövő, s persze az is cél, hogy kifogják a szelet a Nintendo vitorlájából, hiszen a japánok várhatóan idén vagy jövő tavasszal dobják piacra az új üdvöskét.

Természetesen azt még nem tudni, hogy milyen lesz a következő PlayStation vagy Xbox -- bár utóbbit illetően mostanában előkerült egy-két pletyka. Az egyik szerint az új konzol egy tablet perifériával érkezik majd, maga a gép pedig két kiadásban, egy olcsóbb-gyengébb és egy drágább-erősebb kiszerelésben fog megjelenni.