A Xenoblade Chronicles X egy japán szerepjáték, ami a Földet romokba döntő, utolsó nagy háború után játszódik: az emberiségnek csak egy esélye van a túlélésre, nevezetesen, ha megtanulja a természet újdonsült játékszabályait. A programot a Monolith Soft fejleszti (amely egy japán stúdió, és nem tévesztendő össze a FEAR-szériát is jegyző amerikai Monolithtal), kizárólag Wii U-ra, és valamikor 2015-ben jelenik majd meg.

A Xenoblade Chronicles X sokat örökölt a Wii-re kiadott, neves elődből, azaz most is egy JRPG-t kapunk, hatalmas bejárható területtel, amin csak úgy hemzsegnek a veszedelmes lények, többek között dinoszauruszok. A játékosok persze nem egy szál kisgatyában nyomulnak a flóra és fauna ellen: hatalmas mechekkel is támadásba lendülhetünk, ha épp úgy tetszik, sőt, a szerepjátékoktól megszokott fejlődési rendszer (erősödő képességek és skillek) egy úgynevezett Arts-rendszerrel is gazdagodnak. A karakterek Artokat, azaz művészi varázslatokat tanulhatnak, melyek a sztori előrehaladtával oldódnak fel és lesznek egyre erősebbek.

A Xenoblade Chronicles X a nyugati szerepjátékoktól is elles pár trükköt, ilyen például a játékos által megszemélyesített karakter testre szabhatósága -- bizony, hősünk vagy hősnőnk teljesen úgy néz majd ki, ahogy azt mi megálmodjuk! Mindehhez pedig eredeti művészi dizájn és látványos HD grafika társul, mely utóbbi, hála a Wii U Wii-nél sokkal erősebb hardverének, a nagyképernyős tévéken is tűéles, részletgazdag vizuális élményt biztosít.

A Xenoblade Chronicles X grafikája persze manga stílusjegyeket hordoz magán, szóval aki hidegrázást kap a kisbabaarcú, masnis, óriásszemű lánykáktól, az nem biztos, hogy elégedett lesz az eredménnyel. Akárhogy is, a bejelentést két E3 2014-es videó követte, alant a hivatalos trailer, majd egy 30 perces gameplay-anyag látható.