• 120 perces konferenciát tart a Microsoft az E3-on
  • Június 9-én este lépnek színpadra

A Microsoft már korábban is lenyilatkozta, hogy az eddigi legfontosabb E3 következik számukra - már csak azért is, mert fő riválisuk, a Sony ezúttal kihagyja a rendezvényt, így bőven lesz lehetőségük magukra terelni a reflektorfényt. És ha már így alakult, igyekeznek is kihasználni is, a brazil XboxBR YouTube-csatorna szerint ugyanis 120 perces lesz a redmondiak idei sajtókonferenciája.

e3-2019-2-oras-lesz-a-microsoft-konferenciaja.jpg

Kontextusba helyezve a kétórás időtartamot: ez 20-30 perccel több, mint amit a Microsoft jellemzően a színpadon szokott tölteni az E3-on, valóban komolyabb, tartalmasabb műsorral készülnek tehát, mint az elmúlt években.

Néhány héttel ezelőtt egyébként már volt egy szivárgás a Microsoft konferenciája kapcsán, amikor is fény derült az állítólagos forgatókönyvre - benne többek között a következő generációs Xboxokkal. Hogy tényleg ezeket láthatjuk-e majd, az kiderül június 9-én, itteni idő szerint este 10 órakor.