• A BAFTA elismerésben részesíti az Epic Games-t
  • Június 12-én adják át a díjat, az E3 2019 során

A Brit Filmakadémia (BAFTA, British Academy of Film and Television) a Twitteren jelezte, majd sajtóközleményt is kiadott azzal kapcsolatban, hogy az idén megrendezésre kerülő E3 során elismerésben részesítik az Epic Games-t az elmúlt 28 év kiemelkedő teljesítményéért. A ceremóniára június 12-én kerül majd sor, az E3 2019 forgatagában (de nem a cég által szponzorált PC Gaming Show-n), ahol Tim Sweeney, a cég alapítója és elnök-vezérigazgatója veszi majd át a kitüntetést.

Az elmúlt 28 év elismeréseként átadott “Special Award” átadása kapcsán kihangsúlyozzák, hogy az 1991 óta fennálló cég nem csak egy sor remek játék fejlesztéséért érdemel kitüntetést (köztük az úttörő 1998-as Unreal játékért, újabban pedig a Fortnite-ért), hanem az Unreal Engine-ért is. Ez utóbbi olyan, nem mellesleg szintén BAFTA-díjazott játékok létrejöttében segédkezett, mint a Hellblade: Senua’s Sacrifice, What Remains of Edith Finch, Rocket League, Mass Effect, Bioshock és az Arkham-sorozat.

tim-sweeney-epic-games-bafta.jpg