• Az Elden Ring egy darkos fantasy RPG lesz
  • Nyitott világú felépítést kapunk, de nem hagyományos értelemben
  • PC, PS4 és Xbox One platformokra készül

Az Elden Ring első trailere nem mutatott túlságosan sokat a Microsoft E3-as konferenciáján, a játék direktora, Hidetaka Miyazaki azonban egy interjúban elárult néhány részletet a George R.R. Martin közreműködésével készülő akció-RPG-ről.

Az Elden Ring fejlesztése azután kezdődött meg, hogy befejezték a munkát a Dark Souls 3 DLC-in, vagyis a Sekiróval párhuzamosan készült. Miyazaki szerint egy darkos fantasy szerepjátékra kell számítani, ami "tele lesz olyan dolgokkal, amiket a Dark Souls-szériában nem tudtak megcsinálni".

e3-2019-elden-ring-az-elso-infok-a-fromsoftware-uj-jatekarol.jpg

A Sekiro harccentrikussága után az Elden Ring sokkal inkább az RPG-elemekre fókuszál majd, ám kihívásnak sem leszünk híján, ilyen téren abszolút hű lesz a stúdió munkásságához. Emellett rengeteg féle fegyverre, mágiára és harcstílusra számíthatunk, és a karakterünket is teljesen testreszabhatjuk majd.

Ami a játék felépítését illeti: az Elden Ring open-world lesz, igaz, nem teljesen a hagyományos értelemben, illetve az egyes helyszíneken belül visszaköszön majd a tipikusan FromSoftware-es, szövevényes pályadizájn is.

Az Elden Ring PC, PS4 és Xbox One platformokra készül, megjelenési dátuma egyelőre még nem ismert.