• Multitasker végig akarja játszani az összes Steam játékot
  • Három éve csinálja, és eddig 283 címmel végzett
  • Ő is tudja, hogy lehetetlen, de azért nem áll meg

Azt hiszem, elég sok játékos nevében beszélek, mikor azt mondom, hogy több olyan játék van a birtokomban, mint amennyit végig is játszottam. Minden egyes vásárral vagy kihagyhatatlan akcióval csak növekszik a backlog, és mostanra (legalábbis nálam) olyan méretűre duzzadt, hogy lehetetlennek látszik, mindet bepótolni -- itt van azonban valaki, aki a lehetetlennel próbálkozik

ISMERJÉTEK MEG MULTITASKERT, AKI AZ ÖSSZES STEAM JÁTÉKOT VÉGIG AKARJA JÁTSZANI.

Elegáns megoldás, ha belegondolunk, hiszen ha minden játékot kipipáltunk a legnagyobb játékboltban, akkor ezzel egyúttal a kijátszatlan címek számát is nullára csökkentjük. Ez persze az elméleti vonulata a dolognak, a gyakorlatban azonban szélmalomharcot vív emberünk, ám becsületére váljon, hogy megállás nélkül próbálkozik.

A Project Finish all Steam Games 2012-ben indult, amikor Multitasker rádöbbent, hogy csak egyik játékról a másikra ugrál, anélkül, hogy bármelyiket is befejezné, ezért úgy döntött, hogy egyszerre csak három címet pörget, és ha az egyik kész van (késznek akkor tekinti a játékot, ha meglátja a stáblistát), akkor feltelepít egy másik játékot, ügyelve arra, hogy a trióban lehetőleg legyen egy olyan, amiről nem sokat hallott. Ebből nőtt ki végül az, hogy az összes Steam játékot teljesíti -- kivétel persze a multiplayer programokat, ezekkel majd akkor foglalkozik, ha minden mással végzett. De mikor lesz az?

project-finish-all-steam-games.jpg

Nos, Multitasker jelenleg 1413 játékot tudhat magáénak, aminek, a legutóbbi helyzetjelentés (képünkön) szerint, a 20%-át teljesítette, így ilyen tempóban még 80 éves korában is játszani fog -- persze, ez feltételezi azt, hogy több játék már nem kerül fel a Steamre, de ezt ő is tudja, hogy nem lehetséges, és amúgy sem veszi véresen komolyan ezt az egészet.

Multitasker egy Norvégiában élő, a 30-as éveiben járó családapa, akinek hamarosan megszületik a második gyereke, közben pedig van egy teljes állása is az IT szektorban, így hétköznap pár órája jut játékokra, és inkább csak a hétvégén játszik, maximum 15-16 órát. Igazából csak saját maga és az internet szórakoztatására csinálja, na meg azért, mert saját bevallása szerint, nem olyan ember, aki tétlenül ülne, mindig kell valami, ami leköti. Na, most jól kitalálta!

Neked hány olyan játékod van Steamen, amit még nem fejeztél be?