• A Jon Peddie Researc szerint 20 millió PC játékos költözik majd konzolra
  • Minderre szerintük az elkövetkező három évben sor kerül

“A PC piac továbbra is szűkül, mert a múltban jelenlevő innováció szinte teljességgel megállt, illetve az új termékek bevezetése már négy éves intervallumra nyúlt. Ez még nem pánikhelyzet, és a GPU piac elképesztő bevételeket termel. Ennek ellenére olyan erők lendültek mozgásba, melyek alapján úgy gondoljuk, hogy sokakat a TV képernyők és az ahhoz csatlakozó szolgáltatások felé hajtanak majd”

Áll a Jon Peddie Researh (JPR) tájékoztatójában, bár arra nem tér ki, hogy mik is ezek a rejtélyes erők, tovább fejtegetik a gondolatot. Eltagadni persze nem lehet, hogy a csíkszélesség terén valóban jelentősen lassult a technológiai fejlődés, éppen ez az egyik oka az Intel múlt hét végi tőzsdei mélyrepülésének. Zárójelben megjegyeznénk, hogy ez ugyanúgy hatással van a konzolokra és adatközpontokra is.

pc-gaming-tripla-monitor.jpg

“Megfigyeltük, hogy a felhasználók játék utáni igényéből fakadóan inkább az alsó/közép-kategóriás PC termékek a nagyobb arányban keresettek. Ez sajnálatos módon nem hoz magával növekedést, ellenben utat mutat a dizájn- és kutatás, illetve a marketing befektetéseket illetően a hardvergyártóknak és előrevetíti a PC jövőjét. A TV-ken használható játékszolgáltatások, legyenek azok helyiek vagy felhőalapúak, elnyelik majd azokat, akik otthagyják a PC platformot. Az elkövetkezendő öt évben a TV-n játszó fogyaszók száma százmilliókkal növekedhet”

Persze nem vagyunk professzionális piackutatók, hogy szembeszálljunk egy teljes szakértőgárdával (akiknek valószínűleg főként a Google Stadia és a következő konzolgeneráció forgott a fejükben a jelentés írásakor), de pár dologról feltűnően kényelmesen megfeledkeznek az urak: a felhőalapú szolgáltatások ugyanúgy elérhetők lesznek PC-n, ahogyan TV-re is lehet kötni a személyi számítógépet, a BFGD (Big Format Gaming Display) lehetséges felemelkedését nem is említve.

bfgd-big-format-gaming-displays-key-visual.png

Persze a jövő tendenciái a streaming irányába mutatnak, de három év alatt azért nem temetnénk el a PC piacot. Főleg, hogy ugyanitt elérhető egy kétévente megjelenő jelentés, mely 2016-ban éppen a piac növekedéséről számol be, külön méltatva a felső-kategóriás szegmens méretét és növekedését...