• Egy nap alatt 9% veszteséggel zártak az Intel részvényei
  • Utoljára 2008-ban volt hasonló negatív rekord

Röviden és tömören összefoglalva a tőzsdepiac nem díjazta az Intel utolsó negyedévre vonatkozó adatait, ahogyan a legújabb pletykákat sem, melyek szerint a vállalat csak valamikor 2020 után vezetheti be a 10 nanométeres eljárást termékvonalába. De a cég óvatos előrejelzései és az adatközpontokat kiszolgáló szegmensből származó bevételek vártnál nagyobb csökkenése sem tett jót az értékpapíroknak.

Ez első olvasatra bizony elég sok probléma, de még másodikra is. Az Intel persze továbbra is állítja, hogy a 2019-es ünnepi szezonra már piacon lesznek az új, már 10 nm csíkszélességen készülő processzorai, és 2020-ra belép a videokártya-gyártók piacára is (már megint). Ugyanakkor az AMD a következő Ryzen processzorokat már 7 nm-es gyártástechnológiával készíti elő, és a szintén 7 nm-en készülő Navi GPU-k is a kanyarban vannak már.

intel-logo-hq.jpg