A Konami és a Screen Burn Interactive tovább finomítja a Silent Hill: Townfall játékmenetét, a legújabb, 1.6-os frissítés pedig egy új nehézségi szinttel bővíti a túlélőhorror lehetőségeit – ennek viszont a hardcore túlélőhorror-fanok örülhetnek csak. A Hard-mód a Normal és a Nightmare fokozatok közé ékelődik be, így azok is komolyabb kihívásra számíthatnak, akik a korábbi beállításokat túl könnyűnek vagy éppen túlságosan kegyetlennek találták. Az új nehézség elsősorban a lopakodásra helyezi a hangsúlyt. Az ellenfelek több életerővel rendelkeznek, nagyobb sebzést okoznak, ráadásul a játékos által keltett zajokra is érzékenyebben reagálnak. A fejlesztők szerint a Hard-mód türelmet és a rendelkezésre álló erőforrások megfontolt felhasználását követeli meg, vagyis a közvetlen összecsapások helyett érdemes inkább elkerülni az instant rémálmokat okozó szörnyeket.
A frissítés a többi nehézségi szintet is újraegyensúlyozza. A játékos pozíciója immár minden fokozaton látható a térképen, miközben az ellenfelek hallása a kiválasztott nehézséghez igazodik. A Nightmare-mód továbbra is a legkeményebb kihívást kínálja, a Story beállítás pedig azoknak kedvez, akik elsősorban a történetre és a borzongató atmoszférára koncentrálnának. Az 1.6-os update több kisebb fejlesztést és hibajavítást is tartalmaz, PC-n pedig a DLSS Ray Reconstruction támogatása is megjelent. A frissítés már elérhető PlayStation 5-ön és PC-n.
Borítókép forrása: Konami