A videojáték-iparban azért akadnak olyan ötletek, amelyek hallatán az ember először csak értetlenül pislog. Biliárd és roguelike? Mármint tényleg? Nem valami kocsmai minijátékról beszélünk, hanem egy teljes értékű stratégiai játékról, ahol a golyók elhelyezése, a fizika, a különböző fejlesztések és a pontszorzók határozzák meg, meddig jutunk. A Carnaval Marbles pontosan ezt a kissé őrült koncepciót próbálja működőképes játékká formálni, ráadásul egy meglehetősen egyedi, sötét fantasy körítéssel. Hozzátenném, az elmúlt évek megmutatták, hogy ezekből a teljesen hétköznapi játékokból milyen baromi addiktív cuccokat lehet összepakolni. Tényleg, a már korábban említett Balatro is egy ilyen példa, de gyakorlatilag minden egyszerű koncepciót roguelike-osítottak már. Elég csak a Wordatro-féle szó kirakóra gondolni, de a félkaró rabló őrület, a CloverPit se kutya!
A Carnaval Marbles-t a Summoning Systems és a Small Bang közösen készítette, megjelenésére pedig 2026. szeptember 21-én került sor PC-re. A végeredmény egy egyjátékos, körökre épülő taktikai roguelike, amelynek legfontosabb inspirációja a karambol-billiárd. Aki esetleg nem ismerné: ebben a változatban nem lyukakba kell lökdösni a golyókat, hanem a megfelelő ütközésekkel és visszapattanásokkal kell pontokat szerezni. A játék ezt az alapötletet emeli át, majd olyan mennyiségű extra szabállyal és módosítóval pakolja tele, hogy a végére egy egészen sajátos őrületet kapunk, ami már-már tényleg a Balatro világát idézi.
A golyó lelke
A játékmenet alapja viszonylag egyszerű. Egy asztal fölött találjuk magunkat, ahol különböző golyókat kell meglöknünk, és azok mozgását, valamint ütközéseit kihasználva minél több pontot kell összegyűjtenünk. A lövések irányítása és az ütközési szögek megválasztása kulcsfontosságú, hiszen egy jól eltalált golyó több másikat is aktiválhat, amelyek további pontokat, bónuszokat és szorzókat eredményezhetnek. Itt jön a képbe a játék legfontosabb sajátossága: a különböző golyók nem egyszerűen eltérő színű játékelemek. Saját tulajdonságokkal, bónuszokkal és különleges képességekkel rendelkeznek, amelyek alapjaiban változtathatják meg a stratégiánkat. A megfelelő pozicionálás tehát csak a történet egyik fele. A másik az, hogy milyen képességekkel vértezzük fel a készletünket, és miként tudjuk azokat egymással kombinálni.
A fejlesztések között találunk talizmánokat, rúnákat és különböző golyóbónuszokat is. Ezek módosíthatják a pontszámítást, újabb aktiválásokat indíthatnak el, vagy éppen a fizikai szabályokat alakíthatják át. Egy-egy jól összeállított kombinációval egészen elképesztő láncreakciókat lehet létrehozni, ahol egyetlen lövésből indulva egymás után aktiválódnak a különböző képességek. A cél természetesen az, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki minden egyes körből. A rendszer egyik érdekes eleme a talizmánok színcsaládokra bontása. A különböző színek eltérő játékstílusokat képviselnek. A sárga például a tojásokhoz és az asztal gumiperemeihez kapcsolódó mechanikákra épít, a kék a vízzel és a folyékony mozgással kapcsolatos képességeket használja, míg a lila inkább passzív stratégiákat kínál. Utóbbi esetében például olyan golyókat is létrehozhatunk, amelyeket nem lehet közvetlenül eltalálni, viszont minden kör elején hozzáadják saját értéküket a pályán lévő többi golyóhoz. A fekete színcsalád a célpontszám csökkentésével játszik, míg a piros a könnyebben átlátható, kezdőbarát mechanikákra koncentrál. Tapasztalataim szerint a legerősebb összeállítások nem egyetlen szín köré épülnek. Sokkal hatékonyabb, ha több különböző rendszer képességeit fűzzük össze, és olyan kombinációkat keresünk, amelyek egymást erősítik, hiszen így sokkal könnyebben boldogulhatunk.
Játszadozás a golyókkal
A Carnaval Marbles természetesen nem lenne teljes értékű roguelike, ha minden próbálkozás során ugyanazokat a lehetőségeket kapnánk. A különböző menetek során változnak a rendelkezésünkre álló golyók, a megszerezhető fejlesztések, a boltok kínálata, az asztal bónuszai, a kihívások és még a főellenfelek sorrendje is. A játék során rendszeresen választanunk kell a felkínált lehetőségek közül. Egy-egy új tárgy vagy képesség megszerzésekor négy különböző opcióból választhatunk, így folyamatosan alkalmazkodnunk kell az aktuális helyzethez. Hiába indulunk neki egy adott elképzeléssel, könnyen előfordulhat, hogy a véletlenszerűen érkező fejlesztések egy teljesen más irányba terelik az összeállításunkat. Sőt, ez gyakorlatiklag garantált. A műfaj egyik legnagyobb vonzereje éppen az, amikor egy váratlanul felbukkanó képesség miatt teljesen új stratégiát kezdünk építeni. A Carnaval Marbles pedig kifejezetten erre játszik rá: a különböző mechanikák egymásra épülésével olyan pontszámokat lehet elérni, amelyek néhány körrel korábban még teljesen elképzelhetetlennek tűntek.
A főellenfelek külön figyelmet érdemelnek. Összesen nyolc boss vár ránk, amelyek nem csupán nagyobb életerővel rendelkező ellenfelek, hanem saját szabálymódosításokkal és különleges kihívásokkal teszik nehezebbé a dolgunkat. Ráadásul a fejlesztők egy érdekes megoldást is alkalmaztak: minden legyőzött főellenfél később játszható karakterként válik elérhetővé. Vagyis azok a figurák, amelyek korábban megkeserítették az életünket, később már a saját oldalunkon állhatnak. A nehézség ráadásul dinamikusan változik. A fejlesztők elmondása szerint ugyanaz a főellenfél egészen más kihívást jelenthet attól függően, hogy a menet elején vagy a végén találkozunk vele. A bossok korlátozásai ugyanis az addig legyőzött főellenfelek számához igazodnak. Ez azért fontos, mert a későbbi szakaszokban már sokkal összetettebb, egymásra épülő képességekkel dolgozunk, így a korai játékszakaszra tervezett akadályok önmagukban már nem feltétlenül jelentenének komoly kihívást. Aki pedig az összes főellenfelet legyűrte, az Endless módban folytathatja a pontvadászatot. A fejlesztők tehát azoknak is kínálnak elfoglaltságot, akik egyszerűen csak szeretnék megtalálni a lehető legerősebb kombinációkat, és addig feszegetni a rendszer határait, amíg az már szinte abszurd számokat produkál. Én ötvenmilliárd pont környékén purcantam ki a legjobb körömben, ami úgy éreztem decens szint anélkül, hogy több tucat órát vertem volna bele a golyózásba.
A Carnaval Marbles igazi erőssége kétségtelenül a vizuális világa. A játék egy sötét fantasy univerzumban játszódik, amelyet az európai folklór és a régi vándorcirkuszok hangulata inspirált. A végeredmény egyszerre meseszerű, különös és enyhén nyugtalanító, ami meglehetősen jól illik a játékmenethez. Zeneileg néha egyébként bekúszott egy-egy zongora taktus, ami rohadtul emlékeztetett a BioShock Infinite-re. Persze semmilyen téren nincs köze hozzá, de meglepődve kaptam fel a fejem néhol. Összességében, röviden, egy piszok addiktív kis játék ez, ami a kategória rajongóit tuti elkapják és behúzzák jó pár órára. Meg is érdemelnének a fejlesztők egy kis figyelmet, mert sajnálatos módon a játék nem úgy tűnik, hogy túlságosan nagyot menne, pedig simán mehetne is akár. Nem egy Balatro méretűt persze, de az ár/érték arány nagyon is megvan! Nem akarja újra feltalálni a roguelike műfajt, de egy olyan alapötletet választott, amelyből meglepően sok lehetőséget sikerült kihozni. Aki szereti a kombinációkra épülő, kísérletezős stratégiai játékokat, annak mindenképpen érdemes lehet jegyet váltania erre a furcsa vándorcirkuszra. Sokkal több ez, mint egy újabb Balatro ihlette, brutál módon pörgő számok őrülete!
Borítókép forrása: Steam