Matthew Steven Rife egy 29 éves, amerikai komikus és színész, aki most azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy nem mindennapi vásárlása adta a fejét. A komikus és paranormális jelenségek rajongója nemrég bejelentette, hogy ő lett a legendás Warren Occult Museum törvényes „gondviselője” (angolul caretaker), amely több mint 750 kísérteties tárgyat őriz, köztük a hírhedt Annabelle babát. Tudjátok, vele kezdődött az első Démonok között, kapott több spinoff-filmet, sőt, a legutóbbi trailer alapján a Démonok között 4-ben is fel fog tűnni.

A felvásárlás magába foglalja Ed és Lorraine Warren connecticuti otthonát is, amely központi helyszíne volt olyan hollywoodi horrorfilmeknek, mint a már említett Démonok között, vagy az Amityville Horror. Rife augusztus 1-jén egy TikTok-videóban és a közösségi médián keresztül erősítette meg a vásárlást. Bár ő és üzletfele, Elton Castee jogilag nem tulajdonosai a tárgyaknak, az elkövetkező öt évre mégis nekik kell vigyázniuk rájuk. A Warren-házaspár által korábban üveg mögött biztonságosan őrzött baba nemrég országos turnén vett részt. Visszatérése a múzeumba máris nagy érdeklődést és aggodalmat keltett a közvéleményben, ugyanis még élénken él az emberek emlékezetében Dan Rivera, a tiszteletben álló paranormális nyomozó és túravezető nemrégiben bekövetkezett hirtelen halála. Rivera a Devils on the Run túrát vezette, amiben Annabelle-nek is kiemelten fontos szerep jutott, azonban sokkolta a nyilvánosságot, hogy Riverát a múlt hónapban holtan találták a szállodai szobájában – a nyomozás a mai napig nem zárult le.

Borítókép forrása: i95 ROCK