Egész hétvégén ingyen rabolhattok bankot, és ehhez ki sem kell mozdulnotok otthonról

Végre péntek, ami azt jelenti, hogy már most elmerülhettek a Steam menetrend szerint érkezett ingyenes hétvégéjében. Ezúttal a Payday 3-at és az Age of Wonders 4-et tudjátok kipróbálni.

„Péntek, az én napom, a kedvem a Payday 3-ra hangolom” – énekelhetik azok a Steam-felhasználók, akik odáig vannak a kooperatív FPS-ekért, de még nem próbálták a Starbreeze döcögősen indult lövöldéjét. November 9-ig (helyi idő szerint este hét óráig) ugyanis teljesen ingyenessé vált a 2023-ban megjelent „rablószimulátor”, amelyben a Nagy Alma, vagyis New York bankjait szabadíthatjuk meg a széfekben őrzött vagyontól – akár három ismerősünk oldalán. Az elődeihez hasonlóan a Payday 3-ban is a csapatmunkán és a megfelelő stratégia kidolgozásán van a hangsúly, az pedig csakis rajtunk múlik, hogy csendben, a biztonsági rendszereket kicselezve közelítjük-e meg a célunkat, vagy golyózápor közepette hagyjuk el a helyszínt. Ha netán megtetszene az élmény, és az ingyenes hétvége után is szeretnétek maszkot húzni, november 12-ig 70%-os kedvezménnyel, mindössze 8,54 euróért (~ 3120 forint) tudjátok megvásárolni a lövöldét, ami már bőven a megérős kategória.

Forrás: Steam
Forrás: Steam

Ha nem kedvelitek az FPS-eket, viszont éltek-haltok a stratégiákért, akkor is érdemes benéznetek a Valve boltjába, hiszen nemcsak a Payday 3, hanem az Age of Wonders 4 is ingyenessé vált november 9-ig. A Triumph Studios szintén 2023-ban debütált alkotása a 4X elemek és a körökre osztott taktikai harcok ötvözésével tár elénk egy látványos fantasy univerzumot, amelyben megalkothatjuk álmaink birodalmát. Mivel a programban legalább akkora szerepet kap a diplomácia, mint a háborúskodás, minden egyes kampány más és más élményt kínál, ami elég sokat dob az újrajátszhatósági faktoron. Ahogy azt már bizonyára kitaláltátok, az Age of Wonders 4 szintén jelentős kedvezménnyel kerülhet a könyvtárba – egészen pontosan 19,99 eurót (~ 7230 forint) kell érte fizetnetek, ha november 18-ig dobjátok a kosárba. A lövöldözésre vágyok IDE kattintsanak, a stratégiák szerelmeseinek pedig ERRE tessék.

Borítókép forrása: Steam