• Jeff Grubb árult el ezt-azt a szériával kapcsolatban
  • Szerinte valamelyik jövőbeli epizód a feudális Japánban játszódhat majd

Újabb nap, újabb Assassin's Creed pletyka. A napokban volt már szó azték témájú, valamint Bagdadban játszódó epizódról is, most pedig az ismert újságíró, Jeff Grubb osztotta meg podcastjében az általa ismert információkat. Ő úgy tudja, hogy az élő szolgáltatásnak tervezett Infinity után debütáló fejezet a hőn áhított feudális Japánba kalauzolhatja a játékosokat. A beszélgetéshez csatlakozó Mike Minotti pedig azzal egészítette ki a hallottakat, hogy információi szerint az említett éra már az Infinity-ben debütál majd, remélvén, hogy a sokak által várt korszak megdobja picit az eladásokat. Akárhogy is, egy rajongó már megálmodta, hogy is festene egy ilyen kaland az Unreal Engine 5-ben, szóval kíváncsiak lennénk, hogy mit hoz ki a Ubisoft a dologból.