• Új játéktermet nyit a Sega
  • Pont ott, ahol egy hónapja az ikonikus Ikebukuro-t bezárta
  • Most pénteken lesz a megnyitó

Egy hónappal azután, hogy a Sega ikonikus Ikebukuro játékterme bezárta kapuit, egy vadonatúj, szintén a Sega tulajdonában lévő játékterem készül megnyitni az utca túloldalán. Bár az arcade-játékokat az elmúlt három és fél évtized során lassan felváltották a konzolok és a PC-s játékok, sok játékos szívében még mindig különleges helyet foglalnak el. Ezért is volt olyan nagy érvágás az Ikebukuro játékterem múlt havi bezárása. A négyemeletes épület, amely először a ’90-es évek elején nyitotta meg kapuit, végleg lehúzta a rolót, és akkor százak sorakoztak az utcákon, hogy elbúcsúzzanak tőle. Egy hónappal később a búcsúzni összegyűlt szomorú játékterem-látogatókat váratlan jó hírekkel lepték meg. Egy vadonatúj Sega játékterem nyílik ugyanis a régivel szemben. Nem is kell már sokáig várni rá, ugyanis a Kotaku szerint az új hely most pénteken, október 22-én nyílik meg a nagyérdemű előtt, szinte mapra pontosan egy hónappal a régi játékterem bezárása után.

fbyf0-ducaqb1cz-e1634356496278.jpg