• Horrorfilmes szuper crossover születőben
  • Összeáll James Wan és Jason Blum
  • Egyesítik a cégeiket

A The New York Times értesülései szerint a horror két mestere, Jason Blum a Blumhouse Productions és James Wan az Atomic Monster Productions vezetője egyesíteni akarja stúdióit. Mind Blum, mind Wan izgatottan várja az egyesülést. Blum kiemelte, hogy Wan 70-80 százalékban művész és 30-20 százalékban üzletember, míg Wan kijelentette, hogy a kettejük energiája egyfajta jin és jangot képvisel. Blum azt is elmondta, hogy neki nincs egyetlen olyan ötlete sem, amit komplett történetté, majd filmmé tudna alakítani; Wan viszont azt mondta, hogy túl sok is van a tarsolyában, amivel foglalkoznia kellene, szóval már most tanakodnak, hogy melyik legyen az első közös filmjük.

"Ezzel tényleg nagyobb vászonra festhetek, ha úgy tetszik... Az Universal nagyon támogatja a filmkészítőket, és zseniális a marketingben. Ha olyan partnereid vannak, akik bíznak benned, akik hisznek benned, az nagyon sokat jelent." – árulta el James Wan, a Fűrész és az Aquaman rendezője.