• Utolsó fázisába lépett az Elden Ring fejlesztése
  • Ezt a FromSoftware egyik munkatársa árulta el a Famitsunak

A George R.R. Martin és a FromSoftware kreatív erejét egyesítő Elder Ring világában a jelenlegi állás szerint 2022. január 21-től merülhetünk majd el, egy Famitsu interjúban elhangzott megjegyzés szerint pedig időközben célegyenesbe ért a játék fejlesztése is, így remélhetőleg nem kell csúszásra számítanunk. A játék kapcsán Yasuhiro Kitao szólalt meg a FromSoftware csapatából a japán magazin egyik videós programjában, ahol kitért az Elden Ring egyes aspektusaira, a fejlesztési folyamatról pedig elmondta, hogy már a végső fázisokban van, és szépen halad előre, valamint megköszönte a rajongók türelmét, hogy a korábbi hosszas hallgatás ellenére még mindig kitörő lelkesedéssel várják a játékot.