Székhelyi József 1946-ban született Budapesten, a Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1971-ben végezte el. Karrierje során játszott a budapesti Nemzeti Színházban, a Madách Színházban, később a Soproni Petőfi Színházban és a Pesti Magyar Színházban is. 2003 és 2008 között a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója volt.

1984-ben Jászai Mari-díjat kapott, majd 1995-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend kis-, 2010-ben pedig tisztikeresztjét vehette át. Ő volt a Simpson család c. amerikai animációs film főszereplőjének, Homer Simpsonnak a magyar hangja, de számos hazai filmben is játszott. Daganatos megbetegedését tavaly novemberben diagnosztizálták, az ellene folytatott küzdelemben végül alulmaradt.

szekhelyijozsef.jpg

Nyugodjék békében.