• Egy tehenes pálya is van a Minecraft Dungeonsben
  • Ez egy vicces utalás a Diablo-szériára

Ha azt mondjuk, hogy Diablo és tehenek, akkor a rajongóknak bizonyára egyből beugrik, miről is van szó. Minden az első résszel kezdődött, melynek kapcsán volt egy pletyka, hogy tartalmaz egy titkos pályát, ahol tehenek vannak. Ebből végül semmi nem volt igaz, a Blizzardnak azonban volt annyi humorérzéke, hogy a második részben tényleg elrejtettek egy tehenes pályát, melyet egyébként azóta is folyamatosan tagadnak - de ez persze már csak a mém része.

emlekeztek-meg-a-diablo-2-tehenes-palyajara-a-minecraft-dungeons-ez-elott-tiszteleg.jpg

Ezzel jó messziről indítottunk, de szerencsére könnyen át tudjuk kötni a sztorit napjainkba, a valódi alany ugyanis nem a Diablo, hanem a frissen megjelent Minecraft Dungeons (tesztünket itt olvashatjátok!), amely dungeon crawlerként nyilván sokat merített a Blizzard játékából. Cserébe pedig úgy tűnik, hogy a fejlesztők tisztelegtek is egy kicsit a Diablo előtt, ebben is elrejtettek ugyanis egy tehenes pályát.

A "Moo?" nevü küldetés megnyitásához először végig kell játszani egyszer a játékot, majd egy kis rúnavadászatot követően meg lehet nyitni az átjárót a titkos pályára.