Ahogy azt már az egyjátékos módról szóló tesztünkben is említettük, nem volt zökkenőmentes a Battlefield 6 kampányának fejlesztése. Nem titok, hogy a sztorimód munkálatait az EA tiszavirág életű stúdiója, a Ridgeline Games kezdte meg, amelyet a Halo egykori kreatív igazgatója, Marcus Lehto vezetett. Tavaly azonban az Electronic Arts beszántotta a teljes csapatot, ajtót mutatva a teljes brigádnak, akik ekkor már évek óta dolgoztak a single-playeren. A munkálatokat két másik belső csapat, a Motive és a Criterion vették át, és habár a stúdiópáros egyértelműen a Ridgeline csapatának addigi munkájára épített, a végső munkálatokat már ők látták el. Nyilvánvaló, hogy ezek a turbulens események vezettek ahhoz a félkésznek tűnő, hiányos, erősen megvágott kampányhoz, amit a megjelenéskor kézhez kaptunk, de úgy tűnik, hogy ezzel nem ér véget a BF6 egyjátékos módjának a kellemetlen sztorija.
A korábban említett kreatív vezető, Marcus Lehto ugyanis a minap LinkedIn-en hívta fel az emberek figyelmét arra (nagyon is jogosan), hogy őt és a Ridgeline Games egykori fejlesztőit méltatlanul kihagyták a Battlefield 6 stáblistájából. Lehto elmondása szerint néhány fejlesztő neve feltűnik a köszönetnyilvánításkor a lista legvégén, mások viszont egyáltalán nem szerepelnek a stáblistán, köztük maga Lehto sem.
"Nagyon csalódott vagyok amiatt, hogy az egykori bajtársaim a Ridgeline Games-nél nem kaptak említést a Battlefield 6 stáblistáján. Ezek a tehetséges szakemberek egy vagy akár két és félévet dolgoztak szakadatlanul azon, hogy lefektessék a játék alapjait. Hiába a nagyon szignifikáns részvételük, az elbocsátottak nagyrésze csak a 'Különleges Köszönet' szekcióban kaptak említést, másokat pedig teljesen lehagytak a listáról. Köztük engem is. -- A játékfejlesztés egy hatalmas csapatmunka. Minden résztvevő megérdemli, hogy elismerjék a munkáját." – fejtette ki Marcus Lehto a közleményében.
Habár a Battlefield 6 kampánya nem lett egy világbajnok alkotás, abban csak egyetérteni tudunk Marcus Lehto-val, hogy az elbocsátott fejlesztők legalább említés és köszönetnyilvánítás szintjén megérdemlik, hogy elismerjék a munkájukat.
Borítókép forrása: Steam