• Több mint 18 millió dollárt kalapozott össze a Halálos iramban 10 Kínában és Koreában
  • Már a premier napján
  • Emellett a nézői értékelések terén is remekel a széria legújabb része

Lehet szeretni, vagy épp utálni (a vélemények alapján ez utóbbi táborban vannak többen), kétségtelen, hogy a kasszáknál elképesztően jól teljesít az immáron a 10. részénél járó Halálos iramban-franchise, melynek epilógusa akár még trilógiává is bővülhet. A Vin Diesel karrierjét bebetonozó széria minősége ugyan erősen hullámzó (sokak szerint az autóversenyzésre fókuszáló első részek az igaziak, míg mások az 5-6. részre esküsznek), de minden egyes felvonás a Box Office listák élén végzi a premiert követő hetekben, a jelek szerint pedig nem csupán az amerikai közönség vevő a fizikára fittyet hányó blockbusterekre.

A Deadline számolt be róla, hogy Kínában és Koreában is rendkívül erősen kezdett a Louis Leterrier által rendezett akciófilm, ebben a két régióban ugyanis 18,4 millió dollárt kalapozott össze mindössze egyetlen nap alatt. Ebből 17,4 milliót tesz ki a kínai piac (beleszámolva az éjszakai vetítésekből származó 2,7 milliót), ahol a szerdai premier a negyedik legjobb startnak minősül egy film számára a pandémia óta. Ez az eredmény egyébként még így is elmarad az előző felvonások sikerétől (a Hobbs & Shaw 57%-kal, a Halálos iramban 9 pedig 68%-kal kezdett jobban), de így is messze beelőzte például A galaxis őrzői 3 pénteki debütálását. A film minőségét illetően amúgy nem nagyon van panasza a nézőknek, hiszen 9 ponton áll a Maoyan oldalán, ami némileg több, mint az előző felvonás 7,8-as pontszáma. Ami Koreát illeti, ott 1 millió dollárral nyitott a mozi, ami 60%-os piaci részesedést jelent. A többi epizódhoz viszonyítva ez annyit tesz, hogy a hetedik résznél 30%-kal volt jobb a nyitány, ám az imént említett spinoff és a 9. fejezet számait nem sikerült beelőzni – hozzá kell viszont tenni, hogy ezek ünnepnapokon nyitottak. Valószínűleg a világ többi részén is hasonló sikerekkel számolhat a Universal, szóval érthető, hogy miért nem akarja lezárni ezt a messze túlnyújtott történetet.