• Dwayne Johnson nem akar visszatérni a Halálos iramban szériához
  • De úgy tűnik, ebbe Vin Diesel nem törődik bele

Soha ne mondd, hogy soha, bár valószínűleg a mostanában kifejezetten sokat foglalkoztatott Dwayne "The Rock" Johnson azért nyugodtan nemet mondhat a Halálos iramban filmekre. Újra és újra. Merthogy úgy tűnik, Vin Diesel nem akar lemondani Hobbs figurájáról.

Johnson a CNN-nek mondta el, hogy nagyon meglepte Diesel novemberi Instagram-posztja, amiben a színész a visszatérésre kérte a Sziklát, holott az már több ízben is kijelentette, hogy nem akar még egy Halálos iramban filmben szerepelni. Legutoljára júniusban beszélt erről Diesellel személyesen.

„Határozottan, de szívélyesen fogalmaztam, és azt mondtam, hogy mindig támogatni fogom a szereplőket, és mindig szurkolok a franchise sikeréért, de esélytelen, hogy visszatérjek” – mondta a pankrátorból lett színész. „Négyszemközt beszéltem az Universalnál dolgozó partnereimmel is, akik megértik a problémát és mindannyian nagyon támogatóak voltak. Vin legutóbbi nyilvános posztja a manipuláció iskolapéldája. Nem tetszett, hogy a posztban felhozta a gyerekeit és Paul Walker halálát. Hagyja ki őket ebből. Hónapokkal ezelőtt beszéltünk erről, és egyértelmű megállapodásra jutottunk.”

Johnson még hozzátette, hogy hálával és együttérzéssel hagyta ott a szériát, és szerinte Diesel folyamatos próbálkozásai csak „besározzák a vizet”, vagyis egyre több ellenérzést vált ki belőle. Ennek ellenére továbbra is sok sikert és szerencsét kíván egykori színésztársainak és a stábnak.

Akikkel amúgy nem rest együtt dolgozni más produkciókban, hiszen nemrég láthattuk együtt szerepelni Gal Gadottal és Ryan Reynolds-szal a Különösen veszélyes bűnözőkben. Előbbivel több Halálos iramban is együtt szerepelt, utóbbi pedig a Hobbs és Shaw-ban volt benne.

diesel-johnson-fast.jpg