Az Euro Truck Simulator 2 2013 elején jelent meg, azóta pedig szinte teljesen bejárhattuk Európát, de vannak még olyan országok, ahova nem tettük be a kerekünket. Az SCS Software most bejelentette, hogy készül a következő DLC, ami az északi államokat, Litvániát, Lettországot, Észtországot veszi célba, sőt, a határokat átlépve szállíthatunk még árut Finnország déli régiójába, sőt, az extravagáns építészetéről híres Szentpétervárba is. A fejlesztők kijelentették, hogy ezeken a térképeken vezetni teljesen más érzés lesz, mint a világ többi részén, hogy ez mit jelent, a start után kiderül.

A DLC a Beyond the Baltic Sea nevet viseli, megjelenési dátuma egyelőre nem ismert. Tavaly decemberben Itáliába látogathattunk el, így a premierre még várhatunk, de az biztos, hogy eljön az idő, amikor az egész öreg kontinenst bejárhatjuk 18 keréken, különösen az SCS Software azon kijelentése miatt, hogy még bőven vannak területek, amelyeket lefedhetnek.

Ti várjátok?

oysj2cfaxa8z6gqjwtmcwm-650-80.jpg