A május elején érkezett lelombozó hír után szerencsére hamar kiderült, hogy a a jövőben sem maradunk WRC nélkül, csak épp nem az EA Sports, hanem a témában meglehetősen otthonosan mozgó NACON jóvoltából koptathatjuk majd a gumikat. Azok sem maradnak viszont hoppon, akik csillogó karosszériák és fotórealisztikus effektek helyett inkább szabad szemmel is jól látható pixelekre vágynak, az Astrolabe Games ugyanis bejelentette (köszönjük, Gematsu!) hogy az ünnepi időszakban végre elhagyja az Early Access birodalmát a Frozen Lake Games műhelyében formálódó Old School Rally. Az új fejleményhez természetesen vadiúj előzetes is dukált, ami másodpercek alatt visszarepít minket a dicső '90-es évekbe, íme a szóban forgó képsorok:

És hogy mi is pontosan az Old School Rally? Nos, ahogy azt a neve is mutatja, egy olyan ralis címmel állunk szemben, ami bevallottan az ezredforduló előtti időket idézi, néhány modern vívmánnyal, például fotómóddal megspékelve. A grafika minden elemében olyan, mintha egy időkapszulából került volna elő a program, a változatosságra pedig nem igazán lehet panasz, hiszen többek között Arizonában, Ausztráliában, Japánban, Kínában, Svédországban és az Egyesült Királyságban is kipróbálhatjuk a négykerekűeket, melyek száma eléggé megszaporodott a korai hozzáférés során. Szintén jó hír, hogy PC mellett PlayStation 4-5-re, illetve Nintendo Switch-re is begurul az alkotás, PS5-ön és a Nintendo hibrid konzolján pedig már el is érhető a demo, így bárki megnézheti magának az Early Access-nek hála rendkívül tartalmas retro-ralit.

A borítóképek forrása: Steam