Még május elején adtuk hírül, hogy az EA Sports behúzza a kéziféket a ralis címek terén, ami azt jelenti, hogy sem a DiRT, sem a WRC nem fog újabb felvonással bővülni a jövőben. Legalábbis az Electronic Arts részéről, hiszen már akkor is kiemeltük, hogy nagy valószínűséggel a jövőben is érkeznek majd új WRC-játékok, csak épp nem az imént említett kiadó jóvoltából. Nos, nem sokat kellett várnunk az ezzel kapcsolatos bejelentésre, hiszen – ahogy arról az Insider Gaming is beszámolt – kiderült, hogy a NACON-nál landolt a licensz, a jövőben tehát a francia cég felel majd a FIA World Rally Championshipre épülő játékok fejlesztéséért, értékesítéséért, valamint az azokhoz köthető versenyek felügyeletéért.

„A stratégiai partnerség részeként a NACON megkezdi egy teljesen új WRC-sorozat fejlesztését, amelynek célja, hogy olyan magával ragadó élményt nyújtson, amely hűen tükrözi a bajnokságot, és megfelel mind a rali-rajongók, mind pedig az új játékosok elvárásainak. A [készülő] programok a hivatalos raliversenyeket, járműveket, csapatokat, versenyzőket és szponzorokat is tartalmazni fogják a számos várható tartalom mellett. Ez a projekt a franchise teljes újraindítását jelenti, amely egy vadiúj elképzelésen alapul, és ambiciózus új fejezetet jelent a márka fejlődésében” – olvasható a WRC által kiadott közleményben.

A valódi rajongók persze tudják, hogy a NACON számára egyáltalán nem ismeretlenek a földutakra szánt négykerekűek, hiszen a KT Racing által fejlesztett WRC Generations és a 2021-es WRC 10 FIA World Rally Championship is a cég zászlaja alatt látott napvilágot. Kérdéses viszont, hogy milyen minőségre számíthatnak a fanok, hiszen a WRC Generations eléggé megosztotta a közösséget – mondjuk az EA Sports WRC-t sem mindenki ölelte a keblére, szóval innen nézve teljesen mindegy, melyik vállalat birtokolja a jogokat. A Nacon a megegyezés értelmében egészen 2032-ig egyengeti majd a versenyjátékok útját, meglátjuk, hogy milyen eredménnyel. Szerintetek jó kezekbe került a kormány?

A borítóképek forrása: Xbox, Steam