• Csütörtökön startol a Disintegration ingyenes hétvégéje
  • Ez alatt 40% kedvezménnyel lesz kapható a játék

Már a tesztünkben is azt emeltük ki leginkább a Disintegration kapcsán, hogy hiába van potenciál a Halo alkotójának egyedi shooterében, a magas árcédula ezzel együtt is meglehetősen indokolatlannak mondható. Most pedig úgy tűnik, hogy ezt a kiadó Private Division is kénytelen volt belátni, bejelentették ugyanis, hogy július 30-án ingyenes hétvége indul, ahol bárki kipróbálhatja a játékot.

pddisintegrationplayforfree.jpg

PS4-en itteni idő szerint csütörtök 18 órakor, PC-n (Steam) 19 órakor, Xbox One-on pedig 21 órakor válik elérhetővé az ingyenes változat, amivel egészen hétfő estig játszhatunk majd – fontos, hogy konzolon PS Plus / Xbox Live Gold előfizetés is szükséges lesz hozzá. A Play For Free Weekend során nemcsak a multiplayer lesz kipróbálható, hanem a kampányt is végig lehet játszani, ráadásul néhány kisebb javítást is kap addig a játék.

Az ingyenes hétvége mellett masszív leárazás is várható: a promóciós időszak alatt 40 százalék kedvezménnyel lesz megvásárolható a Disintegration mindhárom platformon. A játéknak ugyanakkor ezzel együtt is valami hatalmas csodára lesz szüksége a feltámadáshoz: a Steamen például mindössze 120 (!) fő az egy idejű játékosok rekordja, az esetek többségében pedig egy 5v5 meccs összehozására sincs elegendő felhasználó.