A Motel (Hostel) meglepően népszerű volt a 2000-es évek közepén, de persze akkoriban még sokkal több mindent lehetett mutogatni a moziban, mint manapság. A történet szerint három jóbarát testközelből tapasztalhatja meg egy szlovákiai város "vendégszeretetét", és mivel a film csaknem 82 millió dollárt kalapozott össze a kasszáknál, természetesen folytatás is készült hozzá, méghozzá rögtön kettő – bár a harmadik fejezetet már nem Roth rendezte. Most kiderült, hogy a sorozat mögé az NBCUniversal streaming szolgáltatása, a Peacock állt be.

A munkálatok már meg is kezdődtek. Eli Roth írja, rendezi és társ-producere is lesz a sorozatnak, de egyébként a stábban benne vannak az első Motel-film producerei, Chris Briggs és Mike Fleis is. Az is kiderült, hogy a 2 Oscar-díjra jelölt Paul Giamatti (Milliárdok nyomában, Téli szünet, A remény bajnoka, Sikersztori) lesz a készülő széria egyik főszereplője, bár a pontos szerepét még nem fedték fel – mivel köztudottan rajong a horrorfilmekért, így könnyen lehet, hogy ő alakítja majd az egyik gyilkost. A sztoriról egyelőre semmi hivatalosat nem árultak el, de pletykák szerint az Elite Hunting Club kapja a központi szerepet, vagyis az a társaság, akik ugyebár a gyilkosságok lebonyolításáért feleltek a filmekben – állítólag ezúttal a klub kialakulását nézhetjük végig.

Borítókép forrása: Netflix