Ezen a héten sem lehet okunk a panaszra, hiszen rengeteg hír és trailer érkezett. Ám nem mindegyik örömteli, merthogy elhunyt egy magyar színművész, akit nem csak a színpadról, de a szinkronokból is jól ismerhettünk. Egy csokorra való videó jött a márciusban érkező Batman Superman ellen című filmhez, a Star Wars 9. részét nem minden esetben forgatnák Földhöz ragadt módon, és még Az ördögűzőt is átültetnék a televíziók képernyőjére. Lássuk is hozzá.

Filmek

Elhunyt Versényi László, akit a film- és sorozatrajongók leginkább szinkronmunkáiról ismerhettek, de emellett kiváló színházi színész is volt. Őt hallhattuk K.I.T.T.-ként a Knight Riderben, az ő hangján morgott Higgins a Magnumban, ő szólaltatta meg Tarkin kormányzót az Egy új remény mindhárom szinkronváltozatában és Yodát az előzményeket elmesélő trilógiában. Emellett hallhattuk a hangját az Indian Jones és az elveszett frigyláda fosztogatói eredeti szinkronjában, mint Dr. Rene Belloq, több ízben szólaltatta meg James Bond kütyüszakiját, Q-t, és még napestig lehetne sorolni, milyen legendás karaktereknek kölcsönözte Versényi László a magyar hangját. Nyugodjék békében.

Versényi László

A Prometheus főszereplője, Noomi Rapace által megformált dr. Elizabeth Shaw nem lesz benne az Alien: Covenantban.

Trailert kapott A kis kedvencek titkos élete, amelyből kiderül, mit csinálnak háziállataink, miután magukra hagytuk őket otthon (mondjuk én ezt a szétzúzott lego-gyűjteményemből rendre meg tudom állapítani: az enyéim legóznak).

Colin Trevorrow-nak igencsak nagyratörő terve van a Star Wars 9. részével kapcsolatban: az űrben is szeretne forgatni, ezt a Sundance Fesztiválon árulta el. Emellett akárcsak Az ébredő Erőt jegyző J. J. Abrams, és a nyolcadik részt már forgató Rian Johnson, ő sem óhajt digitális kamerát használni a felvételek alatt, hanem hagyományos filmre fogja rögzíteni a jeleneteket.

Apropó, a nyolcadik epizód forgatási munkálatai könnyen leállhatnak a brit világosítók szakszervezete miatt, miután azok összekaptak a fizetésen a filmes szakszervezettel. Utóbbi 5-8%-os emelést javasolt, hogy ezt elfogadják-e, az eme sorok írásakor még kérdéses. A sztrájk persze nem csak a Star Wars VIII-nak, de a Wonder Womannek, a Tom Cruise-féle Múmiának és a Jackie Chan és Pierce Brosnan főszereplésével készülő The Foreignernek is betenne.

És maradjunk még egy kicsit Johnson filmjénél. Néhány hírforrás szerint a stáb ellátogat Horvátországba, egész pontosan Dubrovnikba, hogy itt is rögzítsen néhány jelenetet. Az Adria partján fekvő kikötőváros hangulatára Naboo-t és Az ébredő Erőben megismert Ahch-Tót is idézi. Az kevéssé valószínű, hogy Naboo-ra térnének vissza hőseink, de az könnyen meglehet, hogy az Ahch-Tón játszódó jeleneteket itt (és a stúdióban) rögzítik, mivel az eredeti helyszínre, az írországi Skellig Michael sziklaszigetre nem térhetnek vissza, mert félő, hogy a nyüzsgő stáb kárt tesz a Világörökség részének tekintett romokban. Vagy egy teljesen új bolygót kapunk.

További Star Warsszal kapcsolatos pletyka, hogy Boba Fett esetleg szerepelhet az idén decemberben mozikba kerülő első Stories-filmben, a Rogue One-ban. A pletykát a LEGO indította el, ami nemrég harangozta be az év második felében érkező szetteket, és köztük biza ott volt a Rogue One rublikájában Boba Fett már jó párszor kiadott hajója, a Slave I is.

 

Az ébredő Erő április 5-én jelenik meg Blu-rayen és DVD-n. DVD-n valószínűleg nálunk is ekkor jön ki, a Blu-ray megjelenése viszont felettébb kétséges, hiszen 2014 óta nem jelennek meg a Disney kék korongjai hazánkban. De talán reménykedhetünk abban, hogy a hazai bevétel jobb belátásra bírja a felelősöket – 6,1 millió dollárt termeltünk, a szomszédságunkban csak Ausztriában hoztak össze több pénzt, ott 8,7 milliónál járnak.

Vidámabb film lesz a Thor: Ragnarok, mint az előző két Thor-film, tudhattuk meg a Sundance Filmfesztiválon Taika Waititi rendezőtől. Egész pontosan így summázta terveit: „fogom az előző két Thor-filmet, és feltöltöm viccekkel.” A Marvel Studios elnöke, Kevin Feige is jelezte korábban, hogy Waititit a sajátos humora miatt vették fel a projekthez.

Korábban a harmadik részt egy igen sötét, komor filmként képzelték el, ami akkora változást hoz majd a Marvel Moziverzum világában, mint az Amerika kapitány: A tél katonája hozott. Christopher Yost és Craig Kyle még ennek szellemében készítette el a forgatókönyv első változatát. Azonban a Marvel bevette a filmbe Bruce Bannert, alias Hulkot, és a koncpeció megváltozott: most már egy könnyed haverfilmet, egy galaktikus road movie-t szeretnének megvalósítani. Stephany Folsom ennek megfelelően írja át a forgatókönyvet.

És akkor jöjjön a DC szekció, mert akár tetszik, akár nem, a Marvelféle képregény-filmek mellett ez a banda is éves szinten fog jelentkezni új alkotásokkal, és biza a hype ezeket sem kerüli el. Amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala új trailer, spotokat és egy frankó posztert is kapott.

A következő kettő ugyan már pár hetes, de a betettem ide, hogy legyen teljes a sor.

Batman v Superman: Dawn of Justice

Trailert kapott a Kilenc élet című film, amiben Kevin Spacey egy macskát fog alakítani. A történet igazán hajmeresztő. Tom Brand (őt alakítja Spacey) egy munkamániás figura, aki rühelli a macskákat, emellett nem törődik a családjával. A lánya azonban egy cicát kér születésnapjára. Mit ad isten, Brand rábólint, így vesz egy macsekot a hóbortos állatkereskedőtől, Felix Perkinstől (Christopher Walken), ám hősünk autóbalesetet szenved, és a kómából már a macska bőrében lép ki. Úgyhogy megkezdődnek Mr. Fuzzypants kalandjai, amiken át megtanulhatja, mik is az élet igazi értékei.

Magyar premierek február 4-én

  • A nagy dobás
  • A fekete ötven árnyalata
  • Barbie: Titkos ügynökök
  • A fiú
  • Brooklyn
  • A boldogság titka
  • Royal Opera House Traviata

Sorozatok

A FOX áprilisban Magyarországon is bemutatja a 11/22/63-at, amiben a James Franco által megelevenített Jake Epping visszautazik a múltba, hogy megmentse Kennedy életét.

Miranda Otto (Homeland: A belső ellenség) lesz a 24: Legacy női főszereplője. A hírek szerint a CTU egy korábbi vezetőjét, Rebecca Ingramot fogja alakítani, aki már megbánta, hogy lemondott a posztjáról. A háborúból visszatérő veteránt és Jack Bauer utódját, Eric Cartert pedig Corey Hawkins (The Walking Dead) formálja meg. A sorozat sorsa még mindig a pilottól függ, amit Manny Coto és Evan Katz írt, és Stephen Hopkins fogja rendezni.

Három rövid előzetest is kapott a Kevin Spacey főszereplésével befutott Kártyavár márciusban a Netflixen debütáló negyedik évada.

A FOX berendelt egy egyórás pilotepizódot új horror-sorozatához, amely az 1973-as klasszikust, Az ördögűzőt tenné át a televíziók képernyőjére. Bár a sorozat technikailag nem a filmet, hanem William Peter Blatty ’71-ben kiadott, azonos című regényen alapulna, de igazán jelentős eltérés nincs a két mű között – ami nem csoda, hiszen a film forgatókönyvét szintén Blatty írta. Kevéssé üdvözítő hír, hogy showrunnernek és a pilotepizód megírására Jeremy Slatert jelölték ki, aki A Lazarus-hatás és a tavalyi Fantasztikus Négyes írója. Hogy stílszerűen fogalmazzak: egyik sem jó ómen.

Grace Gummer (American Horror Story: Freak Show) csatlakozott a Mr. Robot stábjához. Állítólag egy Dominique DiPierro nevű FBI ügynöknőt alakít majd, aki az fsociety hackercsapatot próbálja meg nyakon csípni.

Trailert kapott a 12 Majom második évada, ami április 18-án debütál a SyFy csatornán.

Visszatér a Szívek szállodája. A Netflixen jelentkező új évadban közreműködik az eredeti alkotópáros, Daniel Palladino és neje, Amy Sherman-Palladino, valamint a főszereplők, azaz Lauren Graham, Alexis Bledel, Scott Patterson, Sean Gunn, Keiko Agena és Kelly Bishop. A történet nyolc évvel a sorozat korábbi befejezése után veszi fel a fonalat, és nyolc epizódban mesélik el a sztorit.

Személyes megjegyzés a „margóra”: most már tényleg újraindíthatná valaki a Chuckot és a Firefly-t, ha már ennyi sorozat kapta vagy kapja meg az esélyt az újrázásra. De egy Stargate: Atlantis lezáró évadot sem utasítanék vissza.

Miley Cyrus és Elaine May lesz a főszereplője Woody Allen sorozatának, amiben amúgy ő maga is főszerepet vállalt.

Marilyn Mason fogja alakítani Thomas Dinley karakterét a Salem című sorozat harmadik évadában. Dinley a város borbélya és sebésze is egyben.

Riley Keough (Mad Max: A harag útja) főszereplésével készült el a Starz új sorozata, ami a 2009-es Barátnő rendelésre című filmen alapul. A Girlfriend Experience története egy fiatal, new yorki diáklányról, Christine Reade-ről szól, aki eszkortmunkába kezd.