Ez a hét is az Oscar-díjról szólt, de annak a kellemetlenebbik oldaláról, ugyanis a jelöltek kihirdetése után szabályos botrány tört ki, aminek hatására komoly változtatásokat eszközöl az Akadémia. Változások lesznek a Doctor Who háza táján is, egyelőre új Terminator-filmben sem reménykedhetünk, de legalább kaptunk egy újabb trailercsokrot. És azért van még pár érdekes hír alant. Lássuk is őket.

Filmek

Kezdjük az Oscar-botránnyal, ami rögvest azután tört ki, hogy kihirdették a jelölteket. Valószínűleg már sokan ismerik a sztorit, de azért gyorsan összefoglalnám: az Akadémia immár második éve nem jelölt egyetlen fekete színészt sem díjra. No, ezt elégelték most meg a fekete színészek és sorban bojkottálni kezdték a gálát. A sort a Straight Outta Compton executive producere, Will Packer nyitotta, majd mellé állt Spike Lee rendező, Will Smith és felesége, Jada Pinkett Smith is. Mi több, a Marvel-filmek Hulkja és a Spotlight: Egy nyomozás részletei című filmért idén Oscarra jelölt Mark Ruffalo szintén azt fontolgatja, hogy távol marad a gálától, ami elég kínos lenne, ha megnyerné a díjat.

A történet másik oldalát képviselők sem finomkodtak. Michael Caine úgy gondolja, hogy abból semmi jó nem származna, ha csak a bőrszíne, nem a tehetsége miatt szavaznának egy színészre, míg a 45 évért idén szintén jelölt Charlotte Rampling egyenesen fehérellenes rasszizmusnak nyilvánította az ügyet.

A Filmtudományi Akadémia elnöke, Cheryl Boone Isaacs eközben ígéretet tett arra, hogy az évek óta tervben lévő vérfrissítést végre megejtik az Akadémia háza táján, és hát na, van mit rendbe rakni. A tagság ugyanis életre szóló és új tagokat csak a bent lévők vehetnek fel. Ez azt jelenti, hogy az Akadémia szépen elöregedett, egy felmérés szerint a tagok átlagéletkora 63 év (emellett 78%-uk férfi és 98%-uk fehérbőrű, ami szintén nem éppen a legjobb arány). Vagyis a szavazók nagy része olyan matuzsálem, aki valószínűleg azzal sincs tisztában, milyen trendek érvényesek a mai filmekre, mi alapján érdemes osztályozni a minőségüket.

És ez biza meg is látszódik az Oscar-jelölteken, de nem csak a színészek, hanem a filmek terén is. Én például fel nem foghatom, hogy mit keres a Mad Max: A harag útja és a Mentőexpedíció a legjobb filmek listáján, mert bár mindkettő remek mozi, egyik sem annyira kiemelkedő, hogy Oscart érdemeljen e kategóriában.

Úgyhogy épp itt az ideje a változásoknak. A legnagyobb ezek közül a 10 évre szóló tagság lesz, amit csak akkor újítanak meg, ha a tag ebben az időszakban aktívan dolgozik a filmszakmában. Ha e feltétel nem teljesül, ugyan nem zárják ki, de elveszti szavazati jogát. Három megújítás vagy egy Oscar-jelölés életre szóló tagságot von maga után. Az új szabályok természetesen a jelenlegi tagokra is vonatkozni fognak és a 2017-es Oscaron már érvényben lesznek.

Emellett a vezetősége három fővel bővül, tervezik a filmek és színészek kategóriájának tíz jelöltre bővítését, valamint célzottan fognak törekedni az egyes posztok megújítására és arra, hogy az új tagok etnikuma változatosabb legyen.

A DC az Öngyilkos osztag trailere mellett közzétett néhány videót az Igazság Ligájában Batman és Superman mellett szerepet vállaló szuperhősökről. Az első a Gal Gadot alakította Wonder Woman, s ebben a videóban az a pláne, hogy először láthatunk jeleneteket a 2017-ben érkező filmből.

A második videóban a Jason Momoa által életre keltett Aquaman kerül terítékre. Az ő filmje csak 2018-ban jön, de a március 24-én érkező Batman Superman ellen – Az igazság hajnalában már feltűnik Wonder Woman mellett.

Aztán jön Ray Fisher megformálásában Cyborg, ő valószínűleg szintén bekukkant majd Superman és Batman harcába, de önálló filmet 2020-ig nem kap.

És persze nem feledkezhetünk meg Ezra Miller Villámjáról sem, aki 2018-ban száguldozhat majd az önálló moziban, de esélyes, hogy Az igazság hajnalában is átszáguld majd a vásznon.

2017. június 9. jön a Múmia remake – viszont a félreértések elkerülése végett, nem a Brandon Fraser-féle filmet készítik el újra, hanem az 1932-es eredeti kap egy második remake-t, merthogy már a ’99-es változat is újrafeldolgozás volt. A főszerepet Tom Cruise kapta, a múmiát pedig a Kingsman – A titkos szolgálat harcos hölgye, Sofia Boutella alakítja majd. A napjainkban játszódó történetet Jon Spaihts (Prometheus) jegyzi, a rendezést az inkább íróként tevékenykedő (Star Trek, Transformers) Alex Kurtzman vállalta.

A Paramount feltehetően kaszálta a Terminator Genisys folytatását. Legalábbis 2017-ben már biztos nem jelenik meg, mert levetették a premierek listájáról, helyére a Dwayne Johnsonnal forgatott Baywatch került. Ezzel valószínűleg ugrott a 2018-as harmadik rész is, és ha a Paramount nem kapja össze magát, akár az egész Terminator-bociról lemondhat, mert 2019-ben a jogok visszaszállnak James Cameronra.

Trailert kapott a Rossz szomszédság 2, amiben egy csapat egyetemista lány költözik a Seth Rogen és Rose Byrne megformálta házaspár szomszédságába, akik így a Zac Efron által alakított régi ellenségük (első rész) segítségét kérik a csajok elkergetésében.

Miután a Disney eltolta a Star Wars 8-at 2017 decemberére, a helyére előrehozta júniusról a Karib-tenger kalózai ötödik részét. A Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales tehát 2017. május 26-án kerül a mozikba.

És még egy változás. A Disney-Sony duó előre hozta a Spider-Mant július 28-áról július 7-ére.

A BBC mozifilmet készít Stan & Ollie címen Stanról és Panról, azaz az őket megformáló színészekről, Stan Laurelről és Oliver Hardy-ról. A főszerepre Steve Coogant (Laurel) és John C. Reilly-t (Hardy) szerezték meg, a történet pedig a komikus páros fénykora utáni időszakot meséli el. A forgatókönyvet Jeff Pope (Philomena – Határtalan szeretet) jegyzi, a rendezője pedig Jon S. Baird (Mocsok) lesz.

Magyar premierek január 28-án:

  • Szeleburdi svéd család kirándul
  • Viharlovagok
  • A Dán lány
  • Nagyfater elszabadul
  • Egy tökéletes nap
  • A szoba
  • Breki a békakirályfi
  • Kenneth Branagh Theatre Compar
  • Menla hagyatéka

Sorozatok

Steven Moffat a tízedik évad után otthagyja a Doctor Who showrunneri posztját. 2010, azaz az újraindított sorozat ötödik évada óta tölti be ezt a posztot, de már az első évadban is az írócsapat tagja volt (a The Empty Child-The Doctor Dances dupla epizóddal kezdett anno).

Persze a távozása még odébb van, a tízedik évad ugyanis nem idén fog elindulni, hanem majd csak 2017-ben. 2016-ban mindössze egy karácsonyi különkiadás lesz. A stafétabotot Chris Chibnall veszi át, aki a harmadik évad óta ír (szerintem elég gyenge) epizódokat a Doctor Who-hoz, és aktívan közreműködött annak spin-offjában, a Torchwoodban is.

Ami a Doktort illeti, Peter Capaldi még biztos visszatér a tízedik évadra, de van rá esély, hogy ahogy korábban, úgy a showrunner váltás ezúttal is regenerálódással jár majd – aminek személy szerint nem örülnék, mert elég gáz, hogy a Doktor három évadonként megváltozik.

Három rövid kedvcsináló videót kapott a Trónok harca. Az elsőben a Starkok kerülnek terítékre, akik Ramsey-nek hála elvesztették Derest.

A másodikban a Lannisterekről árulja el a Főveréb, milyen gyengék, ha külön vannak és mily erősek, ha összefognak.

A harmadikban pedig a Targaryenek zászlaja lobog, és megtudjuk, hogy Daenerys egy senki.

Saját sorozatot kaphat a Daredevil második évadában debütáló Megtorló. Természetesen a Netflix sorozatában ugyanaz a Jon Bernthal alakítaná a karaktert, aki a Fenegyerek új szezonjában is megformálja.

Új trailert kapott az X-akták ma debütáló 10 évada. Holnap pedig magyar premier a Coolon, az eredeti szinkronhangokkal!

Az HBO berendelte a The Deuce című sorozatot David Simontól és George Pelecanostól. A James Franco és Maggie Gyllenhaal főszereplésével készülő széria a hetvenes-nyolcvanas évek New Yorkjának pornóiparát mutatja be. Franco egy ikerpárt fog alakítani, míg Gyllenhaal egy örömlányt.

Trailert kapott a Csajok ötödik évada, ami február 21-én debütál az HBO-n.

Április 19-én indul el Tom Hiddleston és Hugh Laurie sorozata, a The Night Manager a BBC-n, amelyben a Hiddleston által megformált volt brit katona beépül a Laurie alakította fegyverkereskedő szervezetébe, hogy bizonyítékokat gyűjtsön, és végül lecsukhassa. Persze, egy nő ezt az egészet megkavarja.