• Kiderült a Martha is Dead mely részei lettek cenzúrázva
  • A Sony kérése a PlayStation platformokon

Az LKA nemrég osztotta meg a váratlan hírt, hogy a Sony kérésére cenzúrázva jelent meg PlayStation platformokra megrázó alkotásuk, a Martha is Dead. Most az is kiderült, hogy ez pontosan milyen tartalmak eltávolítását vagy épp módosítását takarja, de persze a spoilerek (!) miatt az inkább ne olvassa tovább, aki szeretné megőrizni magának a teljes élményt.

martha4.jpg

A változtatások részeként két jelenet ugyan bennemaradt a játékban, de már nem interaktív, melyből az egyikben egy nő arcát kellett körbevágva eltávolítanunk, a másikban pedig a hasát ollóval felvágnunk. Eltávolításra került továbbá egy komplett maszturbálásra utaló dialógus annak helyszíne miatt, ami egy pszichiátriai kórház volt, a Sony meglátása szerint ugyanis a kontextus nem volt helyénvaló. Emellett kibővültek a játék tartalmára és témáira vonatkozó figyelmeztetések, illetve egy teljesen cenzúrázott mód is bekerült, amivel a fent említett, valamint egy öngyilkosságot és egy vetélést tartalmazó jelenet is átugorható. Az LKA elmondása szerint az említett változtatások ellenére ugyanúgy élvezhető és teljes az általuk elmesélni kívánt történet.