• Ingyenes hétvégét kap a Warhammer: Vermintide 2
  • Ami már most elkezdődött
  • És egészen november 1-ig tart majd

A hosszú hétvége igen sűrűn alakult ingyenes játékok szempontjából, hiszen csak a Steamen egyből három címet is ki lehetett próbálni hosszabb-rövidebb ideig, és úgy néz ki, ezen a héten is lesz mivel elütni az időt. Nemrég ugyanis a Fatshark csapata bejelentette, hogy ingyenes hétvégét kap a Warhammer: Vermintide 2, ami kicsit rendhagyó módon már el is kezdődött.

Maga a Vermintide 2 egy kooperatív hack and slash játék a Warhammer világába ágyazva, melyben a Birodalom híveivel rakhatunk rendet a Káosz söpredéke között, maximum három barátunkkal karöltve. A recept hatékonyságát jól mutatja, hogy a Vermintide 2 még két évvel a megjelenése után is nagy népszerűségnek örvend, így ha valakit csak kicsit is érdekel a Warhammer univerzuma, most itt a remek lehetőség, hogy a saját szemével nézze meg, mit szeretnek annyian a Fatshark alkotásában.

A Warhammer: Vermintide 2 ingyenes hétvégéje már elrajtolt (magát a játékot ezen a linken tudjátok elérni), és egészen november 1-ig tart, ez idő alatt pedig a programot is 75%-kal olcsóbban szerezhetjük be, ha megtetszik.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!