• A gyors ütemben érkező új karakterek felboríthatják az Apex Legends egyensúlyát
  • A játék karaktertervezője, Devan McGuire elmondása szerint

A Respawn Entertainment közkedvelt free-to-play alkotása heteken belül végre mobil eszközökre is megérkezik, azonban a játék úgy fest a jövőben kicsit visszavehet a tempójából. Az Apex Legends karaktertervezője, Devan McGuire ugyanis most egy interjúban elmondta, hogy a stúdió hamarosan elérhet arra a pontra, hogy változtatnia kell a jelenlegi ütemtervén, mert idővel egyensúlyi problémákat okozhat. 

McGuire elmondása szerint minél több hős van a játékban, annál nehezebb egyedivé tenni őket anélkül, hogy túl erősek vagy szokatlanok lennének. Hozzátette, hogy ennek megváltoztatásáról már folynak a megbeszélések, és bár talán nem lesz végül belőle semmi, semmiképp sem szeretné, ha túlzottan telített lenne a karakterkínálat.